Hozzávalók
3 üveg
1,5 kg paradicsom
3 dl olívaolaj
1 fej nagyobb fokhagyma
1 teáskanál só
1 kávéskanál őrölt bors
1 teáskanál morzsolt oregánó
1 teáskanál morzsolt bazsalikom
5 szál friss kakukkfű
észítés
kb. 4 óra
A fokhagymát megtisztítom, a gerezdeket nagyobb darabokra vágom.
A paradicsomot jól átmosom, kisebb darabokra szeletelem. A hibás részeket kivágom. A tepsit 1 dl olívaolajjal kikenem és ráteszem a paradicsom darabokat, úgy, hogy a húsos része felfelé nézzen.
Megszórom sóval, borssal és a szárított fűszernövényekkel. A kakukkfű ágacskákat megmosom, az ujjaimmal visszafelé lehúzom a a pici levélkéket és a paradicsomra szórom, és a kis ágacskákat is közéjük teszem. Végül a paradicsomokat meglocsolom kb. 1 dl olívaolajjal.
A tepsit 130-150 C-ra felmelegített sütőbe helyezem, a sütő ajtaját résnyire kitámasztom, hogy a keletkező gőz távozhasson a sütőtérből. Kb. 3-3,5 órát hagyom sülni a paradicsomokat, ez idő alatt kissé megaszalódnak.
Ha kellőképpen összeaszalódott a paradicsomunk, akkor kiveszem a sütőből és még forrón, egy kanál segítségével az alaposan kimosott kis üvegekbe töltöm.
Ezt követi a dunsztolás. Egy kisebb edény aljára újságpapírt teszek, ráteszem a paradicsommal megtöltött üvegeket és langyos vizet öntök bele. A víz kb. a kis üvegek 3-4 részéig érjen. Amikor a víz elkezd forrni, lejjebb veszem a tüzet az edény alatt, hogy éppen csak gyöngyözzön, kb. 15 percig. Ezután akár ki is szedhetem az edényből az üvegeket, de benne is hagyhatom, hogy abban hűljön ki.
Elsőként 5-7 hónapos korban, amikor a baba már érett a hozzátáplálásra (tud fogni, érdeklődik az ételek után, az emésztőrendszere képes feldolgozni az ételeket, tehát nem “köszön v...
Elkészítési idő:Czuc
Elkészítési idő: 1Papriky umyjeme a očistíme od jadierok. Nakrájame na kúsky. Do veľkého hrnca nalejeme vodu, pridáme cukor, ocot, soľ, korenie a bokové listy. Premiešame. Pridáme papriku a privedi...
Elkészítési idő: