a berényi szelethez:
8 szelet tarja,
15 dkg liszt,
3 teáskanál só,
2kávéskanál őrölt feketebors,
3 teáskanál őrölt paprika,
-fél dl étolaj.
A beréthez:
10 darab közepes nagyságú burgonya,
1 nagy fej vöröshagyma,-
-2 teáskanál só
a Palacsintához
--2 tojás
- 5 púpos evőkanál liszt
-2 1/2 dl tej csipet só
, ez pedig a hús tetejére
-10 dkg sajt reszelve
, -3 dl tejföl, fél dl étolaj,
A krumplit héjában félpuhára főzzük.
A hússzeleteket enyhén átsózzuk. A tepsit kiolajozzuk. A lisztben elkeverjük az őrölt
paprikát, és ebben átforgatjuk a hússzeleteket. Egymás mellé lerakjuk a sütőformába.
Borsot őrölünk rá, és az egészet tejföllel jó vastagon átkenjük. A tetejére sajtot reszelünk.
A beréthez a burgonyákat meghámozzuk. A sütőedényt kiolajozzuk, és belekarikázzuk a
krumplikat. A vöröshagymát megpucoljuk, vékony csíkokra vágjuk, és a burgonyához
keverjük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Palacsinta tésztát készítünk rá. A lisztet két tojással és kevés tejjel simára keverjük, majd
apránként hozzáadagoljuk a többi tejet is. Ezt a krumplis hagymára ráöntjük, és
amennyiben mindkét sütőedényünk elfér egymás mellett, akkor a hússal együtt kb. 30
perc alatt mosolygós pirosra sütjük.
A gombát tisztítás után apróra vágom. Megdinsztelem a hagymával, a fokhagymával és beleteszem a fűszereket. Ha egy kicsit kihűlt, összekeverem a darált hússal és a tojással. Közben...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: KönnyűA csirkecombokat gazdagon sóztam, borsoztam, meghintettem pirospaprikával is, kézzel alaposan belemasszíroztam a bőrébe, és egy serpenyőben (pontosabban az óriás serpenyőmben) pici...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA babot előző este beáztatom. A szalonnát felkockázom és bográcsban kisütöm a zsírját, majd ezen megdinsztelem a kockára vágott vöröshagymát, az áttört fokhagymát és a feldarabo...
Elkészítési idő: 180 perc Nehézség: KözepesA krumplit héjastul főzzük meg, még forrón húzzuk le a héját, törjük át, majd hagyjuk kihűlni. Adjuk hozzá a tojást, a sót és annyi lisztet, hogy éppen összeálljon, de ne ragadjon....
Elkészítési idő: 30 perc + 1 óra Nehézség: Könnyű