A tésztához:
50 dkg liszt
10 dkg cukor
4 tojássárgája
20 dkg margarin (olvasztott)
só (csipet)
2 mokkáskanál szódabikarbóna
2 mokkáskanál sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
tej (annyi, hogy egy kissé sűrű, de folyós tésztát kapjunk),citrom heja
A tetejére:
25 dkg cukor
28 dkg darát dió
4 tojás fehérje
3 evőkanál víz
A tészta lekenéséhez:
sárgabarack lekvár
A tészta hozzávalóit egy fakanállal jól összekeverjük, beleöntjük egy sütőpapírral bélelt tepsibe (20 x 36 cm-es), és egyenletesen elsimítjuk.
(Én sütőpapírt tettem a tetejére, hogy egyenletesen barnuljon a teteje, és nehogy kissé megégjen.)
Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 40 percig sütjük. Amikor megsült, kivesszük és hűlni hagyjuk.
A négy tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd beletesszük a darált diót, a cukrot, a 3 evőkanál vizet és az egészet jól összekeverjük.
A kihűlt tésztát megkenjük a lekvárral, majd egyenletesen rákenjük a diós masszát és megint vissza tesszük a sütőbe sülni 180 fokra, kb. 20 percre. (Ha van rá lehetőségünk, akkor a sütőnek csak a felső sütési programját használjuk, mert most csak a tetején a habot kell megsütni)
Ha megsült a diós hab is a tetején, kivesszük, hűlni hagyjuk és pogácsa szaggatóval holdakat szaggatunk belőle. A tetejét tálalás előtt porcukorral leszórjuk.
1. A lisztet összemorzsoljuk a hideg vajjal, majd hozzáadjuk a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és a tojások sárgáját. Ügyeljünk arra, hogy linzer tészta esetébe...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A tésztához a tojásokat összekeverjük a cukorral és egy csipet sóval, majd hozzáadjuk a lisztet és teljesen simára keverjük. Apránként hozzáadjuk a tejet is és összekeverjük. (azér...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A kakaót a cukorral és a vízzel sűrű sziruppá főzzük. A tűzről levéve gyorsan belekeverjük a vajat. Néhány percig hűlni hagyjuk és még dermedés előtt megkenjük a tortát, vagy más s...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű