Hozzávalók kb. 24 szelethez
Tésztához:
40 dkg liszt
4 tojássárgája
15 dkg vaj/margarin
15 dkg porcukor
1 cs. sütőpor
1 kis pohár tejföl (175 g)
vaj, lisz a tepsihez
Krém:
50 dkg sovány tehéntúró
4 tojásfehérje
20 dkg cukor
1 citrom leve (naranccsal is finom)
1 ek. búzadara FONTOS!
Szóráshoz porcukor.
Előkészítés:
A lisztet a sütőporral cukorral összekeverjük, a vajjal elmorzsoljuk, majd a tojássárgákkal és tejföllel összegyúrjuk. Kettévesszük a tésztát és folpackba csomagolva fél órára a hűtőbe tesszük.
Elkészítés:
A fehérjéket fele cukorral kemény habbá verjük és félretesszük.
A túrót a maradék cukorral és a citromlével összekeverjük, majd óvatosan hozzákeverjük a felvert habot.
A sütőt 180 C-fokra előmelegítjük.
Az egyik tésztát kinyújtjuk és a lisztezett tepsibe terítjük és MEGSZÓRJUK A BÚZADARÁVAL (Fontos, hogy ne ázzon el a tészta!), majd rásimítjuk a túrótölteléket. A tetejére rányújtjuk a másik tésztát és villával megszurkáljuk.
A sütőben addig sütjük míg a teteje, középen is szépen megpirul. kb. 30 perc
Várjuk meg míg teljesen kihül és csak utána szeleteljük. Gazdagon szórjuk porcukorral!
Elkészítés: A tészta hozzávalóiból palacsintát sütünk. A tejszínt felforraljuk egy darab vaníliával. A diót, cukrot és citromhéjat egy tálban összekeverjük, majd leöntjük a tejszí...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az egészet összekeverjük, majd addig sütjük, míg a közepe ragadós lesz. Kihűlés utáán szeleteljük.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1.) Habosra keverjük a vajat, a cukrot, a tojást, a narancshéjat, majd hozzáadjuk a mézet és a csokit is. 2.) Elkeverjük a kisztben a sütőport és a sót. A vajas keverékbe...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű