5 db bőrös csirkecomb
25 dkg gomba
1 zsemle
1 tojás
1 fej hagyma
fél doboz kukoricakonzerv
kápia paprika
bacon
petrezselyem
fűszerek:
só, bors, majoránna
vegeta
A csirkecombokat, jól megmossuk, letisztogatjuk a bőrét, majd a bőr alatt előkészítjük a töltelék helyét és besózzuk.
A gombákat megpucoljuk, megmossuk és felvágjuk vékony szeletekre, majd keresztben is tovább vágjuk, hogy jó apró legyen. Ha konzerv gombát használunk, azzal is hasomlóképpen teszünk.
A vöröshagymát a gombával együtt, 2 evőkanál zsíron megdinszteljük.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
A zsemléket jól nyomkodjuk ki és a kihűlt hagymás gombával, a tojással és a többi hozzávalóval együtt összedolgozzuk. Annyi zsemlemorzsát adjunk még hozzá, amitől krémes állaga lesz, és lehet vele dolgozni, nem folyik.
A húsokat megtöltjük és a zsírral kikent tepsibe helyezzük, a tetejüket szórjuk meg sóval, borssal és ételízesítővel. A maradék töltelékből gombócokat csinálunk és teszünk rá 1-1 szelet bacont.
Alufóliával letakarva kb.1-1,5 órát sütjük 180 fokon, villával megszúrva győződjünk meg róla, hogy puha, és átsült-e. Ekkor az alufóliát levesszük, a combokat az alattuk összegyűlt lével meglocsoljuk, majd toljuk vissza a sütőbe és tekerjük a hőfokot 200 fokra, és pirosra sütjük.
A megtisztított húst apró kockára vágjuk, hagyjuk kicsit lecsepegni. Egy edényben olajat forrósítunk, majd a csirkét fehéredésig pirítjuk rajta. Meghintjük sóval, borssal, felen...
Elkészítési idő: 25 percA hagymát kis kockákra vágom, a zúzát megpucolom és egyenletesen összevágom. Az olajban a hagymát megpirítom, rádobom a zúzát, fehéredésig pirítom, majd befűszerezem. Ráteszem a...
Elkészítési idő: 1,5 óra