Hozzávalók:
Fagyi alaphoz:
5 dl 20%-os tejszín
3 tojás sárgája
8 dkg cukor
1 tk. vanília kivonat
Őszibarack püréhez:
4 nagy őszibarack
1 ek. cukor
1 ek. citromlé
Továbbá:
30 dkg görög joghurt
A tojások sárgáját keverjük ki a cukorral és adjuk hozzá a vanília kivonatot. A tejszínt forraljuk fel, majd vegyük le teljesen a lángot. Merjünk ki belőle egy evőkanállal és adjuk a tojásos keverékhez, így nem lesz nagy a hőmérséklet változás, miután visszaöntjük a tejszínhez. Keverjük simára és öntsük az egészet vissza, majd addig keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Vigyázzunk, hogy ne forraljuk újra fel. Kb. 80%-ig melegítsük. Miután kihűlt, tegyük hűtőbe egy éjszakára.
Az őszibarackot hámozzuk meg és vágjuk apró kockára. Főzzük fel a cukorral és a citromlével, majd villával törjük át, de hagyjunk benne nagyobb darabokat.
Másnap a fagyi alapot verjük fel habverővel vagy géppel, adjuk hozzá a joghurtot és tegyük fagyigépbe az utasításnak megfelelően 30 percre. Egy nagyobb tálba, amit azután mélyhűtőbe tudunk tenni öntsük át, a tetejére kanalazzuk az őszibarackpürét és óvatosan keverjük össze. Pár óra tegyük fagyasztóba.
Isteni krémes marad!
Karikázzuk fel a cukkinit, sózzuk meg, hagyjuk állni kb. 5 percig, majd öntsük le a levét. 2. Adjuk hozzá a tojást, az összezúzott fokhagymát, a reszelt sajtot, a lisztet és a...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hozzávalókat összekeverjük, majd a kókuszolajjal kikent szendvicssütőbe egyengetjük.
Elkészítési idő: negyed óra Nehézség: Könnyű