Hozzávalók a tésztához:
2 db tojás,
1 bögre cukor,
200 g tehéntúró,
1 kiskanál szódabikarbóna,
1/2 kiskanál só,
2 bögre liszt,
kókuszreszelék (a díszítéshez).
Hozzávalók a krémhez:
3 tojássárgája,
1 bögre cukor,
3 evőkanál liszt,
500 ml tej,
vaníliaaroma
200 g vaj.
Verjük fel a tojást a cukorral majd adjuk hozzá a tehéntúrót, a szódabikarbónát, a sót és egy bögre lisztet, keverjük össze habverővel vagy kézi robotgéppel. Adjunk hozzá még egy bögre lisztet és keverjük össze. Tegyük hűtőszekrénybe 60 percre a tésztát.
Készítsük el a krémet: Keverjük ki a tojássárgáját a cukorral majd tegyük bele a lisztet és a tejet, kavarjuk össze habverővel vagy robotgéppel, lassú tűzön kezdjük főzni. Közben folyamatosan kavargassuk, amikor elkezd főni vegyük le a tűzhelyről és ízesítsük vaníliaaromával, hagyjuk hűlni. A vajat alaposan habosítsuk fel és keverjük hozzá a krémet.
Vegyük ki a hűtőből a tésztát és osszuk 6 egyenlő részre, nyújtsunk belőle 6 lapot. Előmelegített sütőben, vajjal kikent tepsi hátulján süssük mindegyik lapot pár percig, amíg egy kis színt kapnak. A tortalapokat kenjük meg a krémmel és tegyük őket egymásra, szórjuk meg kókuszreszelékkel. Hagyjuk állni pár órát, majd szeleteljük. Jó étvágyat!
A tojásokat szétválasztom és a sárgájához hozzá keverem a cukrot, vizet és az olajat majd addig keverem mig habos nem lesz.Ez kb:5 perc.Most adom hozzá a kakaóporos,sütőporos liszt...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA vajat megolvasztjuk, majd a darált keksszel összemorzsoljuk. Egy kivajazott 18 cm-es tortaformába nyomkodjuk, és 170 fokon 5 percig sütjük. Összekeverjük a mascarponét, a cukrot...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: KönnyűBekapcsolom a sütőt 180 fokra. Összekeverem a tészta első 5 hozzávalóját. Habosra verem a tojásokat a cukorral, hozzáadom a vaníliát, a tejfölt, az olajat és a kávét, majd a liszte...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA Túró Rudi tortához az egész tojásokat jó habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral, majd hozzákeverjük a kakaót is. A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd hozzászitá...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes