menu

Családireceptkönyv.hu

Hagymás bab recept Bud Spencer módra


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


3 evőkanál étolaj
200 g szalonna - kolozsvári (füstölt)
2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 csapott evőkanál kristálycukor
500 g vörös bab - konzerv
1 teáskanál só
feketebors (őrölt)
0.5 teáskanál chili (őrölt)
0.5 teáskanál római kömény - őrölt
víz

Elkészítés:


A szalonna bőrét levágjuk és felkockázzuk.Az étolajon elkezdjük a szalonna zsírját kiolvasztani. A cukrot rászórjuk, elkeverjük. Ez szépen karamellizálódni fog.Közben a vöröhagymát felkockázzuk, vagy felkarikázzuk. Ki hogy szereti. :)Ha kiolvadt a szalonna zsírja, rádobjuk a vöröshagymát és rányomjuk a fokhagymát. Üvegesre pároljuk.Ha szép üveges a hagyma, adjuk hozzá a babot és öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi. Majd főzzük, míg elforrja a levét.özben fűszerezzük, ekkor még csak óvatosan.Mikor a lé elfő - kb. 10 perc -, újra felöntöm vízzel és ismét elfőzöm róla. Ezt kb. 4-szer megcsinálom, míg a bab annyira szétő, hogy a kanalat bele lehessen állítani, de azért a babszemek még úgy-ahogy egyben vannak.Az utolsó felöntésnél addig főzzük, hogy annyira hagyjuk zaftosra, amennyire mi magunk szeretnénk. Javallott egy kis zaftot hagyni rajta, mert ahogy hűl, még jócskán sűrűsödik! Megkóstoljuk, ha kell még bele fűszer, beállítjuk az ízét és kész is! Friss kenyérrel fogyasszuk! :)

Hagymás bab recept Bud Spencer módra

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Sztrapacska
Sztrapacska

Nyers krumpli lereszel, leve kinyom (nem túlzottan) megsóz, annyi liszttel elkever, hogy nem túl lágy nokedli tésztát kapjunk. Kézzel deszkáról szoktam kiszaggatni (de nagy lyukú n...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Kriszta
Orosz húsgombóc
Orosz húsgombóc

A darált húst egy tálban összedolgozzuk a tojással, majd sóval, borssal fűszerezzük. Pingpong labda méretű gombócokat formálunk belőlük. Kevés zsiradékon egy serpenyőben süssük át....

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar Cukkinis csirkeragu
Cukkinis csirkeragu

Így csináltam: kókuszzsíron átpirítottam a csirkemell csíkokat, majd felkockázott cukkinit tettem hozzá. Só, bors, vékony karikára vágott fokhagyma ment bele, és fedő alatt párolta...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Zsuzsa
Székelykáposzta (Szira nagymama)
Székelykáposzta (Szira nagymama)

1/2 kg savanyúkáposztát puhára főzünk feketekávéskanálnyi köménnyel. 60dkg lapockából sok hagymával, paradicsommal, paprikával pörköltet csinálunk. A káposztát, miután leöntött...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk