2 nagy pohár tejföl (2×450 g),
6 evőkanál kristálycukor,
3 csomag vaníliás cukor,
1 kávéskanál rumaroma,
1 nagy csomag babapiskóta,
kakaópor,
tej és
capuccinópor
Egy pohár tejbe keverünk annyi capuccinóport, mintha meginni szeretnénk. Cukor ne legyen benne, ezután tányérba öntsük ki, ne pohárban legyen!
A tejfölt a kristálycukorral, vaníliás cukorral, a rumaromával összekeverjük. Jénai edény aljára teszünk egy keveset ebből a kapott krémből, és a piskótákat elkezdjük belemártogatni a tányérba kiöntött capuccinóba, hogy felszívja azt, de éppen csak egy pillanatra, mert különben eláznak a piskóták. Tehát az alsó krém tetejére tegyünk egy sor ilyen módon megmártott babapiskótát, majd megint krémet tegyünk és pakoljuk a rétegeket piskóta és krém formájában, ameddig el nem fogynak. De a legvégére mindenképpen krém kerüljön, ami fedje be a piskótákat.
Ezután a tetejét meghintjük kakaóporral, vagy capuccinóport is szórhatunk rá vegyesen. Tegyük kicsit hűtőszekrénybe, ezalatt a kakaóport is beissza a krém és a babapiskóta is kellőképpen megpuhul. Az alsó réteg krémet szépen magába szívja majd a legalsó réteg babapiskóta.
Melegített edényben felolvasztjuk a vajat és a mézet. Hozzákeverjük a porcukrot, majd felverünk két tojást és azt is hozzáadjuk a mézhez. Amikor csomómentes és folyós állagú, leve...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A tészta hozzávalóot összegyúrni, kinyújtani. A krém hozzávalóit kikeverni, majd egyenletesen a tésztára kenni, Feltekerni és felszeletelni. A csigákat egymás mellé fektetni. Féli...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes
Egy lábasba tesszük a vajat, barna cukrot, csokicseppet és a kakaót. Mikor felolvadt és egynemű a massza, félrehúzzuk és beledolgozzuk a tojást, a sóval és szódabikarbónáva...
Elkészítési idő: 18 perc Nehézség: Könnyű