Egy őzgerinchez szükséges hozzávaló::
80 dkg csirkemell, 20 dkg nagyon vékonyra szeletelt bacon szalonna, 15 dkg reszelt sajt (lehet füstölt is), 1 csokor petrezselyem levél, 4 evőkanál tejföl, 3 evőkanál liszt, 2db nyers tojás, só, bors, picike vaj a forma kikenéséhez, 3 evőkanálnyi zsemlemorzsa (nagyon finom a borsos-mustáros vagy zöld fűszeres panírmorzsa).
Először a csirkemelleket, 2x2cm-es darabokra kockázzuk fel, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint és hagyjuk állni egy kicsit, amíg elkészülünk a többi alkotórésszel is.
Egy masszát készítünk 3 evőkanál tejfölből, a tojásokból, lisztből, apróra darabolt petrezselyemből, reszelt sajtból (ebből hagyjunk meg egy keveset a tetejére is). Jól összedolgozzuk, sózzuk, borsozzuk.
Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk a panírmorzsával és kibéleljük a bacon szalonna csíkokkal úgy, hogy a szélei a formán kívül lógjanak.
A húst összeforgatjuk a masszával és az őzgerincformába kanalazzuk. Ha megtelt, a lelógó szalonnát hajtsuk rá, illetve ha nem éri be, akkor a tetejére is tegyünk szalonna csíkot.
Kenjük meg 1 evőkanál tejföllel, szórjuk meg reszelt sajttal és előmelegített sütőben, 170 fokon süssük kb. 40 percig készre.
Amikor megsült, a formából fordítsuk ki egy tepsire és tegyük vissza a sütőbe pár percre, amíg a szalonna is kap egy kis színt.
Legalább egy félórát hagyjuk hűlni, hogy szépen tudjuk szeletelni.
Ha látok a hentesnél pulyka felső combot, főleg ha bőr és csont nélküli, mindig veszek, mert az egyik leggazdaságosabban kihasználhatóbb hús. Ha a combot szétterítjük, látjuk azok...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Meghámozzuk a burgonyát, karikákra vágjuk, és egy kiolajozott tepsi aljára tesszük. Sózzuk, borsozzuk. Megpucoljuk a hagymát, karikákra szeleteljük, és a krumpli tetejére halmozzuk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A kiklopfolt csirkemellszeletek sózzuk, borsozzuk. Az olajat egy tepsibe öntjük, ráfektetjük a hússzeleteket, majd lefóliázzuk vagy fedővel lefedjük a tepsit, és 220 fokra előmele...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű