20 dkg darált hús
20 dkg füstölt sajt (az nem folyik szét)
20 dkg bacon
3 gerezd fokhagyma
só
bors
Bármilyen feltekerhető anyagra (bambusz, konyharuha, stb.) lefektetem egymás mellé a bacon szeleteket úgy, hogy ne legyen közöttük rés. Szétterítem rajta a sóval, borssal, fokhagymával ízesített darálthúst.
Feltekerem.
Egymás mellé fektetem a tepsibe és az előmelegített sütőben lassan megsütöm.
A vinetéket nyílt tűzön megsütjük, vagy egy fémlapon a kályhán, majd lehúzzuk a héját, míg meleg Hozzáadjuk az apróra vágott, vagy reszelt hagymát, sót, borsot, majonézt ízlés sze...
Elkészítési idő:Az átöblített, lecsepegtetett kölest lábosba tesszük, felöntjük az alaplével, és kis lángon, fedő alatt megfőzzük. A tűzről levéve teljesen lefedjük, és hagyjuk még párolódni. A m...
Elkészítési idő:A tojásokat verd fel sóval és borssal. A kenyerek egyik felét mustárral, a másikat majonézzel kend meg, és az egyikre sonkát, a másik felére mindnek sajtot rakj. Fordítsd egymásba...
Elkészítési idő: