Hozzávalók 30 darabhoz:
50 dkg liszt
3 dl tej
5 evőkanál étolaj
2,5 dkg élesztő
1 teáskanál só
1 kockacukor
Töltelék
20 dkg vaj
10 dkg krémsajt
10 dkg reszelt trappista
1 tojás
Tetejére
1 tojás
szezámmag
Langyosítsd meg a tejet, dobd bele a cukrot, morzsold bele az élesztőt. Várj körülbelül tíz percig, amíg jól felfut. Ha a többszörösére nő, a teteje pedig habos lesz, öntsd a liszthez, majd a sóval és az olajjal gyúrd össze. Ha a tészta homogén, lágy, de már nem ragad a kezedhez, takard le, és tedd meleg helyre. Keleszd körülbelül egy órán át.
Közben a krém hozzávalóit gépi habverővel dolgozd össze. Ha a tészta a duplájára nő, borítsd lisztezett felületre, gyúrd át. Nyújtsd vékonyra, majd vágj háromszögeket. Kanalazd az aljába a sajtos keveréket. Ezután tekerd fel szorosan úgy, mintha kiflit készítenél. A falatkák tetejét kend meg felvert tojással és szórd meg szezámmaggal. Rakd sütőpapírral bélelt tepsibe, és előmelegített sütőben körülbelül 25 perc alatt süsd szép világosbarnára.
A szezámmagos-sajtos falatkák könnyen függőséget okozhatnak. Még harmadnapra is finom puhák maradnak, ha addig el nem fogynak. A sajtkrémes mellett érdemes sonkás vagy tepertős töltelékkel is kipróbálni.
A lisztet tálba szitálom hozzáadom a ,margarint ,túrót ,sót jól összegyúrjuk.Lisztezett deszkára rakom nyújtom,tojással megkenem szagatom sajttal szórom a tetejét. 180 fokon sütöm
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Krém: A rámát habosra keverjük, 1 evőkanál sóval és félre tesszük. Elkészítés: A lisztbe morzsoljuk az élesztőt, / nem kell futtatni /a kefirt, olajat, és 1 db tojással összegy...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet, a margarint, a zsírt, az 1 tojást, a tejfölt ha szükséges hozzá, a sót és a tejbe felfuttatott élesztőt jól összedolgozod. Egy éjszakára hűtőben pihenteted. Másnap...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű