menu

Családireceptkönyv.hu

CSIRKEPAPRIKÁS


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


3 db egész comb, kettévágva
5 db szárny, kétfelé vágva
Fél kg aprólék: Zúza, láb, nyak, máj
10 dkg szalonna, apró kockára vágva
2 fej vöröshagyma, apró kockára vágva
3-4 gerezd fokhagyma, összetörve
1-1 db paprika, paradicsom
Őrölt piros paprika
Só, kevés olaj, tejföl

Elkészítés:


A szalonnát, kevés víz és olaj hozzáadásával kisütjük, rátesszük a vöröshagymát, valamint a szintén apróra vágott paprikát, és megpirítjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, pár percig ezzel is pirítjuk, majd a pirospaprikát akkor, amikor már lehúztuk a tűzről. Jól keverjük el, hogy a paprika feloldódjon a zsiradékban. Kevés vizet öntünk rá és pár percig főzzük, sózzuk. Majd beletesszük a húsokat, a máj kivételével. A májat csak az utolsó 10 percben adjuk hozzá, hogy puha maradjon. Kevés vizet öntünk alá. Inkább apródonként adagoljuk, mert, ha túl sok van rajta, akkor gulyásleves lesz. A csirke hamar megfő és nem lesz idő arra, hogy a víz elpárologjon. Hozzáadjuk a paradicsomot, és lassú tűzön puhára pároljuk. (Ne felejtsük el a májat beletenni!) Közben kóstolgatjuk (ez a legjobb része), és sózzuk, ha kell.
Ha mégis bőkezűen bántunk a folyadékkal, akkor hideg vízbe keverjünk csomómentesre egy kis réteslisztet, majd a pörkölt forró levéből adjunk hozzá néhány kanállal (hőkiegyenlítés), és vékony sugárban keverjük hozzá a paprikáshoz. Összeforraljuk, és tálalhatjuk. Leginkább nokedlivel, salátával, vagy savanyúsággal.

CSIRKEPAPRIKÁS

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Hajni
Marinált csirkemell
Marinált csirkemell

A csirkemellet kifilézzük, kis darabokra vágjuk. A marinálószószt a hozzávalókkal elkészítjük, beletesszük a melldarabokat, kb. 20-25 percig, közben többször átforgatjuk. Ezután ki...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Májas tészta sült kacsával
Májas tészta sült kacsával

A combokat megpucolom, jól megmosom, a hájat is, és felrakom sóval vízzel főni, puhára főzöm, és a végén felsütöm rózsásra, a zsírjából veszek el annyit, amennyi a tésztára szükség...

Elkészítési idő: 30-perc
Nehézség: Közepes
share
Avatar Csirkemell Csáky módra
Csirkemell Csáky módra

Ahogy készítettem : A csirkemell filéket megnyitjuk,kettéhajtjuk és kiklopfoljuk . Sózzuk,borsozzuk. Lecsót készítünk ,hagyományos módon. Amint elkészült, az egyik részét félre...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
Csirkemell - Juhtúrós-paprikás csirketekercs
Csirkemell - Juhtúrós-paprikás csirketekercs

1. A hússzeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. 2. A paprikát apró kockára vágjuk, a túróval és a mustárral összekeverjük, mindegyik hússzelet egyik végére halmozunk egy ev...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk