50 dkg Bl 80 liszt, 1 tk. só, 2 ek. cukor, 1 kk. sütőpor, 1 dl tej, 15 dkg. joghurt, 1 dl. étolaj, 1 tojás, 20 g. friss élesztő.
Tetejére. 1 tojás
A keverőtálamba tettem a lisztet a sót, cukrot kicsit összekevertem. közepébe mélyedést készítettem és beleöntöttem a tejet, joghurtot,, olajot, beleütöttem a tojást, és a tetejére morzsoltam az élesztőt. Kb 10 percig dagasztottam. Tálba tettem és eg óra alatt a duplájára kelesztettem. kelesztés után óvatosan kifordítottam a tálba és egy kicsit átgyúrtam. nyolc egyforma részre próbáltam vágni, majd gömbölyítettem és hagytam 20 percet pihenni. pihenés után rudakat sodortam belőlük majd félbehajtottam és ellentétesen csavartam rajtuk egyet, karikába hajlítottam és a szabadon álló végét felülről hurokba dugtam, majd megigazgattam. A sütőt előmelegítettem 180 fokra, addig az acma újra megkelt. Tetejét felvert tojással bekentem és 20 perc alatt készre sütöttem
A lisztet, a langyos vízben elkevert porélesztővel, a sóval, olajjal összegyúrom. majd egy órát kelesztem, a kenyérsütő formát kivajazom és a kenyértésztát formázás után a formába...
Elkészítési idő:Minden hozzávalót a keverőedénybe tettem és 10 percig dagasztottam. Tálba tettem és 1,5 óra duplájára kelesztettem. Nekem a rozsos és a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyereim l...
Elkészítési idő: 3 óraA hozzávalókból rugalmas, hólyagos tésztát dagasztok. Kelesztőtálban duplájára kelesztem. Enyhén lisztezett felületre borítom, majd veknit formázok belőle. Sütőzacskóba, vagy süt...
Elkészítési idő: