4 db 25 dkg-os harcsa filé
4 gerezd fokhagyma
1 citrom
8 dkg vaj
kevés olívaolaj
só
bors
póréhagyma
paradicsom
vegyes saláta
1/2 dl fehér balzsamecet
tarka bors
1 kávéskanál szárított oregánó
néhány szál petrezselyemzöld
ELKÉSZÍTÉS:
A halhúsról vágjuk le a felső és alsó végeket, mert csak a vastagabb húsra van szükségünk, a többi mehet a fagyasztóba egy későbbi halászléhez.
Középtájon így is kicsit vastagabb lesz a halfilénk, ezért itt ejtsünk rajta 2-3 bemetszést, hogy az a rész is hamar átsüljön. Sózzuk, borsozzuk, ráfacsarjuk a fél citrom levét, majd bedörzsöljük kevés összezúzott fokhagymával. 10 percig állni hagyjuk.
Egy serpenyőt felforrósítunk, kevés vajat és olívaolajat teszünk bele és a halszeleteket oldalanként 3-3 perc alatt aranybarnára sütjük.
Egy kisebb edényben felolvasztjuk a maradék vajat, sózzuk, borsozzuk, belereszeljük a maradék 2 gerezd fokhagymát és befacsarjuk fél citrom levét. A tűzről levéve beletesszük a finomra vágott petrezselymet.
A salátákat nagyobb darabokra tépkedjük, a pórét vékony karikákra, a paradicsomot cikkekre vágjuk. Összekeverjük, kevés tarka borssal és oregánóval hintjük meg és meglocsoljuk a balzsamecettel.
Tálaláskor egy kupac salátát teszünk a tányérra, mellé tesszük a halat, amit meglocsolunk a vajas öntettel.
(Aki szereti a halon a bőrt, nyugodtan hagyja rajta, mert ropogósra pirul.)
Amilyen bonyolultnak és nehéznek tűnhet a hozzávalókból, ennek az ételnek az elkészítése, igazából annyira egyszerű. Csinálni kell csak egy marinádot, elkészíteni a fűszerkeveréket...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA megtisztított halakat filézzük ki, és a csontokból, fejekből a fél főre vágott vöröshagymával, sóval, borssal, fokhagymával, a tetejére szórt őrölt pirospaprikával és fejenként e...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA halburgerhez a koriander és a chili kivételével mindent tegyél bele késes robotgépbe és aprítsd össze, többször kapcsold be, míg összeáll az egész. A végén keverd hozzá a koriand...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA halat (lehet szálkás - keszeg - is) kirántom. Hagymával rétegezem, ráöntöm a salátalét. Pár napig hideg helyen érlelem.
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz