Hozzávalók
20 x 30 cm-es tepsi
a tésztához:
50 dkg darált háztartási keksz
5 evőkanál kakaópor
3 evőkanál baracklekvár
1 evőkanál rum
5 dkg vaj
5 evőkanál porcukor
kb. 3 dl tej
a krémhez:3 dl tej
3 evőkanál liszt
1 teáskanál vaníliakivonat
5 evőkanál porcukor
5 dkg vaj
15 dkg kókuszreszelék
a tetejére:
10 dkg étcsokoládé
1 kávéskanál olaj
Elkészítése
Először a krémet készítjük el, mert annak hűlni kell. A lisztet simára keverjük a tejjel, hozzáadom a kókuszreszelék felét és folytonos keveréssel sűrűre főzzük. Ha kihűlt, ízesítjük a vaníliával, a cukorral és elkeverjük a vajjal meg a maradék kókusszal.
A tészta hozzávalóit összedolgozzuk annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjunk. Három részre osztjuk és porcukorral megszórt deszkán a tepsi méretének megfelelő lapokat nyújtunk belőle.
Az első lapot a tepsibe helyezzük, erre kenjük a krém felét, rátesszük a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedjük.
zebrakocka
Gőz fölött megolvasztjuk a csokoládét az olajjal és rákenjük a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe tesszük, majd kockára vágva tálaljuk.
Habosra keverünk 4 tojássárgáját 15 dkg margarinnal, hozzáadjuk a tejben felfuttatott 3 dkg élesztőt, 30 dkg lisztet, és alaposan kidolgozzuk. Két részre osztjuk, egyikkel ki...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet egy tálba tesszük, hozzáadjuk a többi hozzávalót is és összegyúrjuk az egészet. Lisztezett deszkára tesszük, 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk. Majd egy pogácsaszaggatóval,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojást a mézet cukrot margarint,kakaóport,gőzfelet melegítjük majd ha kihült egy kicsit akkor lisztezett szódapora összekeverjük. Három lapot sütünk a tepsi hátulján. A pudingpo...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű