Családireceptkönyv.hu

Karácsony 🎄

Nagyi szilvás gombóca


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


1 kg héjában főtt, még forró, lisztes (azaz szétfővő ) burgonya
kb. 30 dkg liszt (a krumpli keményítőtartalmától függően)
1 evőkanál olaj
1 db tojás
10 dkg zsemlemorzsa
szilva (legjobb a friss, de fagyasztott is lehet)
őrölt fahéj
tejföl
porcukor

vaj, vagy olaj a zsemlemorzsa pirításához

Elkészítés:


A krumplit megmosom és héjában megfőzöm. A forró burgonyát meghámozom, és krumplinyomóval áttöröm . Ha a burgonya kihűlt már nem lehet összetörni.
1 mokkáskanál sót szórok rá majd a liszttel összekeverve egynemű, sima tésztává összegyúrom, rövid ideig pihentetem. Ezután lisztezett deszkára teszem, és ugyancsak belisztezett nyújtófával 0,5 cm vastagra kinyújtom, közben a tészta alatt és a tetején is belisztezem, hogy minél kevésbé ragadjon. 8x8 cm-es négyzetekre vágom. Hagyom kissé szikkadni.
Közben a szilvát megmosom, gondosan leszárítom, a nedves szilva ellágyíthatja a gombócot, majd kimagolom. A mag helyére szórok egy fél mokkáskanálnyi cukrot és ugyanennyi őrölt fahéjat, ezután az így előkészített szilvát ráteszem egy.egy négyzet közepére. A négy sarkát összefogom, a széleket kissé össze is nyomkodom, majd a tenyeremben gombóccá gömbölyítem. A lisztezett deszkára sorban elhelyezem az elkészült gombócokat. Közben egy jó nagy lábasban, nem fazékban, nehogy a gombócok egymást agyonnyomják, vizet forralok, melyet egy evőkanál sóval megszórok. Ha a víz már zubogva forr, a gombócokat egyenként, nagyon óvatosan beleeresztem az erősen lobogó vízbe és 4-5 percig főzöm. A forrásnak egyetlen pillanatra sem szabad alábbhagynia, mert akkor a gombóc nem fő, hanem ázik. Egyet próbaként kettévágok, hogy megnézzem megfőtt-e, Ezután óvatosan, egyenként leszűröm és közben az olajon megpirított zsemlemorzsába forgatom. Szilvalekvárral, vagy sárgabarackkal is nagyon finom, csak arra kell ügyelni, hogy a gyümölcs ne legyen nagyon puha vagy túl érett, a szilvalekvár pedig ne legyen folyós.

Nagyi szilvás gombóca

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Kriszta
Töltött sajtos pite feta sajttal és kaporral
Töltött sajtos pite feta sajttal és kaporral

1. Melegítsd elő a sütőt: Állítsd a sütőt 180°C-ra (350°F). 2. Készítsd el a tölteléket: Egy nagy tálban keverd össze a feta sajtot, a túrót, a tojásokat, a friss kaprot, sót és b...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Nikolett
Krumplis lángos
Krumplis lángos

A krumplit megmossuk, megpucoljuk, felkockázzuk, és enyhén sós vízben megfőzzük. Lecsöpögtetjük, és krumplinyomóval összetörjük. A langyos tejbe morzsoljuk az élesztőt, ho...

Elkészítési idő: 55 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Rakott édeskáposzta
Rakott édeskáposzta

A káposztát megmossuk, megpucoljuk, a külső leveleitől megszabadítjuk. A torzsáját kivágjuk, ezután vékony, kb. ujjnyi vastagságúra vágjuk. Egy lábasba kevés olajat öntünk, és ráte...

Elkészítési idő: 30
Nehézség: Könnyű
share
Cinke - OK
Cinke - OK

1. A krumplit sós vízben puhára főzzük, a vizet nem öntjük le róla, hanem abban kanállal összetörjük, aztán annyi lisztet adunk hozzá, hogy olyan sűrű legyen, mint a krumplipüré....

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk