1 konyhakész csirke
60 dkg burgonya
1 közepes narancs
3 kis sárgarépa
2 alma
1 vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
4 borókabogyó
1 ek vaj
A csirkét megmossuk, megtisztítjuk, a nagyobb hájakat és bőrdarabokat levágjuk róla. A zöldségeket megtisztítjuk, az almát meghámozzuk (ki hogyan szeretné), a narancsot megmossuk. A kockára vágott burgonyát és a karikára vágott sárgarépát a felszeletelt hagymával és fokhagymával enyhén sózzuk, borsozzuk majd összekeverjük 2 borókabogyóval.
A pataki tálat 20 percre vízbe áztatjuk. A tál aljára vékony rétegben teszünk a zöldségekből és az apróra vágott almából. Ennek a tetejére tesszük a csirkét, amit csak sózunk, és borsozunk.
A narancsot kettévágjuk, és a csirke fölött megnyomjuk, hogy a leve a csirkére csöpögjön. Facsarunk narancslevet a csirke hasába is, majd a két fél narancsot betesszük a hasüregbe 2 borókabogyóval együtt. A zöldségek és az alma maradékát eloszlatjuk a csirke körül. Majd az edény tetejét rátesszük, és mehet a sütőbe.
2-2,5 órát sütjük, 1,5 óra után egy nagyon pici vajat kenhetünk a csirke felső részére. Az utolsó fél órában fedő nélkül süssük, hogy megpiruljon.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A csirkemellfiléket lapjában kettévágjuk, sózzuk, borsot őrölünk rá, kicsit bedörzsöljük. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. A felkockázott/felkarikázott burgonyát lobogó, sós vízben elkezdjük főzni. 2. A csirkemellet felszeleteljük, és kiklopfoljuk őket és besózzuk. 3. Egy villával összekeverjük a...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA csirkemellet alaposan átmossuk, apróra kockázzuk, kicsit hagyjuk lecsöpögni. A vöröshagymát megtisztítjuk és kockára vágjuk, az olajon üvegesre pároljuk. Rádobjuk a csirkemelle...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. Aprítsd fel a hagymát és kevés olajon dinszteld meg. 2. Add hozzá a kockára vágott csirkemelldarabokat, és pirítsd meg őket. 3. Keverd hozzá a tejszínt, és ízlésed szerint sóz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű