Piskóta:
4 egész tojás
4 ek. liszt
4 ek. cukor
2 ek. víz
1 kk. sütőpor
Citromkrém:
2 egész tojás
2 kezeletlen citrom leve és héja
80 g porcukor
80 g vaj
(opcionális: fél lap zselatin, ettől picit szeletelhetőbb lesz, de nélküle is jó)
porcukor megszórni
1. A piskótához a tojásokat kettéválasztjuk. A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük. A tojáshabhoz keverjük óvatosan a tojássárgákat és a vizet. Végül a liszt és sütőpor keverékét két részletben a tojáshabba szitáljuk és óvatosan beleforgatjuk. A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe egyengetjük kb. 1 cm vastagon, és 180°C-ra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük (kb. 10-12 perc).
2. A frissen kisült piskótáról óvatosan lehúzzuk a sütőpapírt, majd visszatesszük a sütőpapírra és azzal együtt feltekerjük. Így hagyjuk kihűlni.
3. A citromkrémhez a citromok héját lereszeljük, és a levüket kifacsarjuk. Az egész tojásokat a cukorral kézi habverő segítségével kihabosítjuk. Hozzáadjuk a citromok héját és levét is. Ha használunk zselatint, hideg vízbe beáztatjuk.
4. A citromos-tojásos masszát vízfürdő fölött, folyamatos keverés mellett addig főzzük, míg besűrűsödik. Amennyiben van maghőmérőnk, ez 80°C körül fog bekövetkezni. Mikor bevonja a kanál hátát, levesszük a gőzről, és feloldjuk benne a kicsavart fél zselatinlapot. Öt perc után belekeverjük a vajat. Hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, ezalatt a vaj miatt kicsit még szilárdul.
5. A feltekert piskótát kitekerjük, és egyenletesen megkenjük a kihűlt citromkrémmel. Feltekerjük, és 2-3 órára hűvös helyre tesszük. Tálalás előtt porcukorral megszórjuk a piskótatekercs tetejét.
Címkék: alapkonyha, alapkonyha citrom, alapkonyha süti, alapkonyha édesség, pénteki süti
A túrót, a tojást, a búzadarát, a cukrot és a sót egy tálban jól összedolgozzuk. (Lényeg, hogy ne legyenek benne nagyobb túródarabok. A legjobb, ha előzetesen szitán áttörjük a t...
Elkészítési idő: 25 perc Nehézség: Könnyű
négy gombocot csinálj--nyujtsd ki kerekre--és vágd félbe--félbe mig 8 db nem lesz utána töltés és gurigasd --a végén marad a kis farka---jó munkát
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Cukor, margarin habosra keverni,fehéredésig. Hozzá liszt,só, /tej /összegyúrni.Elfelezni,egyik felébe kakaó, tej átgyúrni.Mind a két tésztát 3-3 részre osztjuk,folpackba hűtőbe te...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz