Hozzávalók a kakaós cirádához: 1 nagyobb tojás fehérje, 2 dkg kakaópor, 2 dkg liszt, 2 dkg cukor, 2 dkg vaj.
Hozzávalók a piskótához: 4 tojás + 1 sárgája, 12 dkg cukor, 12 dkg liszt, 1/2 sütőpor, 4 evőkanál víz, csipet só.
A hozzávalókból a szokásos módon piskóta tésztát keverünk, majd a hűtőből kivett, dermedt csíkos rajzra kenjük a masszát. Előmelegített sütőben, kb.160 C-on, világosra sütjük a piskótát. Még melegen, papírostól felcsavarjuk a tésztát, hogy formáját megtartsa. Így hűtjük ki. Közben elkészítjük a krémet: 25 dkg Mascarpone krémet, 2-3 evőkanál porcukorral, és 3 evőkanál keserű kakaóporral habosra keverjük, majd ezt a krémet töltjük a kihűlt piskóta tekercsbe. A roládot tálra emeljük, már nem díszítjük tovább, mert úgy szép ahogy elkészült...
A hozzávalókat kikeverjük. Egy gáztepsi méretű tepsibe sütőpapírt rakunk. A krémet egy uzsonnás zacskóba töltjük, majd a zacskó egyik csücskét ollóval levágjuk. Egészen kicsi lyuk legyen, hogy a krémmel, szépen lehessen írókázni. A sütőpapírra tetszőleges, cirádás mintát rajzolunk, majd a tepsit betesszük a hűtőbe, hogy krém megdermedjen egy kicsit. Ez azért szükséges, hogy amikor rátöltjük a piskóta masszát, kenéskor ne maszatolódjon el a minta.
A hozzávalókból a szokásos módon piskóta tésztát keverünk, majd a hűtőből kivett, dermedt csíkos rajzra kenjük a masszát. Előmelegített sütőben, kb.160 C-on, világosra sütjük a piskótát. Még melegen, papírostól felcsavarjuk a tésztát, hogy formáját megtartsa. Így hűtjük ki. Közben elkészítjük a krémet: 25 dkg Mascarpone krémet, 2-3 evőkanál porcukorral, és 3 evőkanál keserű kakaóporral habosra keverjük, majd ezt a krémet töltjük a kihűlt piskóta tekercsbe. A roládot tálra emeljük, már nem díszítjük tovább, mert úgy szép ahogy elkészült...
Mikor megláttam Tücsöknél azt a ínycsiklandó csokis süteményt, nem bírtam tovább türtőztetni magam, mert teljesen elbűvölt a látványa. Muszáj volt nekem is, valami hasonlót alkotnom.....Első neki futásra, csíkos piskótát akartam sütni, de aztán jött egy kósza gondolat, hogy mi lenne, ha ma, cirádás külsőt öltene a süteményem...Némi rajztudás, és cseppnyi kézügyesség után, máris új ruhát öltött az öreg piskóta rolád...Nem túl édes krém került a belsejébe, a díszítést pedig egész egyszerűen, elhagytam...
1. A piskótához kettéválasztjuk a tojásokat, a fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojássárgájákat, végül beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet. 2....
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tésztához tojásokat kettéválasztjuk és a sárgákat habosra, fehérre keverjük a cukorral. A liszthez hozzáadjuk a sütőport. A tojások fehérjét keményre felverjük. A cukros krémhez...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAz 5 tojás,12 dkg cukor 13 dkg liszt, 50 ml hideg víz ,50 ml olaj 1 ek kakaó és fél csomag sütőporból piskótatésztát készítünk, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Egy csomag va...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűTányér nagyságra nyújtjuk és belecsomagolva 20 deka hideg vajat , vékonyra kinyújtjuk , azután kicsire összehajtjuk , ismét nyújtjuk Ezt öt-hatszor ismételjük. Legvégül közepes n...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű