Családireceptkönyv.hu

Mazsolás túrótorta


Írta:

Elk. idő: 1 óra
Adag: 6-8 adag
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


5 dkg mazsola, fél dl rum, 50 dkg tehéntúró,
1 vaníliarúd, 2 citrom, 4 ek. étkezési keményítő, 0,5-1 ek. sütőpor, 1 csipet só,
10 dkg olvasztott margarin, 15 dkg cukor,
2 db tojás.

kevés vaj és 1 ek. cukor a tortaforma előkészítéséhez,
2 ek. porcukor a torta tetejére.

Elkészítés:


Előmelegítjük a sütőt 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat), és kevés vajjal kikenünk egy 24 cm átmérőjű tortaformát. Ezután ahelyett, hogy a szokásos módon kiliszteznénk, behintjük kevés cukorral a belsejét. Ez azért jó, mert a cukor sütés közben enyhén megkaramellizálódik, és lehelet vékony bevonatot képez majd a tortán. Mielőtt hozzálátnánk a tésztához, beletesszük a mazsolát egy kisebb fazékba, ráöntjük a rumot, és ha nem fedné el teljesen, kipótoljuk kevés vízzel. Ezután erős lángon felforraljuk, majd félretesszük, hogy kihűljön. Végül leszűrjük, magunk mellé készítjük, és a felforralt rumból félreteszünk 2 evőkanálnyit.
A túrót átpasszírozzuk. Az átpasszírozott túróhoz először hozzáreszeljük a citromok illatos héját, aztán félbevágjuk a vaníliarudat, kés hegyével kikapargatjuk belőle az aromás belsejét, és ezt is hozzáadjuk. Jön bele még a mazsola és a félretett rum, aztán félretesszük a túrót, és elővesszük a robotgépet. A puha vajat és a cukrot jól összehabosítjuk a géppel, és amikor már sűrű krém lett belőle, egyenként hozzádolgozzuk a tojásokat. Ezután a vajas-cukros-tojásos masszába immár fakanállal belekeverjük a sütőporos étkezési keményítőt és a túrót. A tésztát átkanalazzuk a tortaformába, elsimítjuk a tetejét, és 55-60 perc alatt megsütjük. Ha úgy látjuk, hogy az első 25 perc után túlságosan pirulni kezdene, alufóliát borítunk rá. De csak finoman takarjuk be, ne tapadósan, mert roppant bosszantó tud lenni, amikor a fólia beleragad az eredetileg szép reményekkel induló tortába. Megvárjuk, amíg a torta kihűl, aztán meghintjük porcukorral, és felszeleteljük.

Mazsolás túrótorta

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Torták,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Svájci répatorta
Svájci répatorta

A tojásokat a porcukorral habosra keverjük, majd az olajjal előbbi keveréket hozzáadjuk. Apránként, laza mozdulatokkal a többi hozzávalót is hozzákeverjük A kész masszát egy sü...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Sütés nélküli túrótorta
Sütés nélküli túrótorta

A túrót összekavarom a citromlével. Beáztatom a zselatint hideg vízbe. A cukrot a tojásokat és a tojássárgáját kikavarom. Felverem a tejszínhabot jó keményre. Leszűröm a zsel...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Csoki  krém
Avatar Bozso Maria Kedvelnék
Csoki krém

Előző nap felforraljuk a tejszínt a cukorral, hozzáadjuk az apróra tördelt csokoládét, és lassú tűzön addig főzzük, míg a csoki teljesen feloldódik, és elegyedik a tejszínnel. Ki...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk