25 dkg zsiradék ( nálam Ráma volt)
40 dkg liszt
20 dkg reszelt sajt
3 evőkanál tejföl
1 cs. sütőpor
1 t.k. só
1 tojás a lekenéshez
Egy tálba öntsük a lisztet keverjük el a sütőporral, majd gyors mozdulatokkal morzsolgassuk el a margarint. Adjuk hozzá a sót, a tejfölt és egy marék reszelt sajtot. Lazán gyúrjuk össze, majd tegyük nejlonba. Én ekkor téglalap alakúra szoktam formázni, hogy könnyebb legyen nyújtani. Tegyük pár órára a hűtőbe, az sem baj, ha egy napot pihen, sokkal könnyebb lesz dolgozni vele.
A kipihent tésztát vágjuk ketté és nyújtsuk vékonyra (3 mm.).
Úgy a legegyszerűbb, ha egy szilikonlapot beszórunk liszttel, rátesszük a tésztát, a tésztát pedig leborítjuk egy darab folpackkal és ennek segítségével nyújtjuk.
A rudakat én vonalzó és pizzavágó segítségével szabdalom.
Érdemes kiszúrókkal is próbálkozni.
Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsikre rendezzük. Felvert tojással lekenjük, majd megszórjuk reszelt sajttal.
180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük.
Rengeteg lett belőle 4 gáztepsit pakoltam tele.
Margarint, a sütőporral kevert lisztet, és 25 dkg reszelt sajtot összemorzsolni, hozzá adjuk a tojás sárgákat, a sót, paprikát, fokhagymát, borsot Addig gyúrjuk, amíg összeáll. Li...
Elkészítési idő:A lisztbe elmorzsoljuk a vajat majd bele tesszük a sót, sajtot. A tejbe elkeverjük a szódabikarbónát és hozzáöntjük. Összegyúrjuk majd lisztezett deszkán rádolgozunk és kinyújtjuk...
Elkészítési idő:Kenyérsütőbe rakjuk a hozzávalókat a töpörtyű kivételével. A dagasztó programot kétszer indítjuk el, mert a tésztát jól ki kell dolgozni. (A tejet ill. a tejfölt úgy adagoljuk,...
Elkészítési idő: