50 dkg friss háj
25 + 45 dkg liszt
3 evőkanál ecet
2 tojás sárgája
fél dkg/csapott kávéskanál só
5 dkg/2,5 csapott evőkanál cukor
kb.: 2,5 dl langyos víz
A hártyát lehúzzuk a hájról, feldaraboljuk és a húsdarálón ledaráljuk. Ezt követően 3 evőkanál ecettel és 25 dkg liszttel jól kigyúrjuk. Laposra, tégla alakúra formáljuk (kb. 15x20 cm) és hideg helyre tesszük.
A 45 dkg lisztet 2 tojás sárgájával, a sóval, cukorral és annyi langyos vízzel, hogy rétestészta állagú legyen, hólyagosra kidolgozzuk. Leborítjuk egy lábossal és jó negyed óráig pihentetjük, majd tégla alakúra nyújtjuk, háromszor akkorára, mint a hájas kocka. A kinyújtott tésztára helyezzük a hájas kockát, majd hajtogatjuk.
Előbb a magunk felőli oldalt hajtjuk rá a hájra, majd a szemköztit, azután a jobb oldalát a tetejére, a balt az aljára hajtjuk. Mindenhol egyenlően fedje a rétestészta a hájas kockát.
Ismét pihentetjük (5 perc), majd kinyújtjuk és a hajtogatást még 3-5 alkalommal megismételjük a szerint, hogy a tészta milyen állagú. A tészta keménységétől függ a hajtogatás mennyisége. Minél lágyabb a tészta, annál többször kell hajtogatni.
Ha elkészült a tészta 4 részre osztjuk, így jobban lehet vele dolgozni. Az a legjobb, ha másnap sütjük. Hűtőben akár 2-3 napig is eláll, de fagyasztani is lehet.
Hájas fánk
Az egyik darab hájas tésztánkból, lekváros, fánkokat is süthetünk. A tésztát fél cm vékonyra kinyújtjuk, majd 5 x 5 cm-es négyzeteket vágunk, melyek belsejébe kis lekvárhalmokat teszünk. A lapokat összehajtjuk, majd tepsibe tesszük és 225 C-on kb.: 15 percig sütjük. A fánkocskák a tepsiben, mindig a nyíló részükkel befelé legyenek.
Tálaláskor, porcukorral szórjuk meg a tetejét.
A vajat megolvasztjuk, majd egy tálban összekeverjük a cukorral. Egy másik tálba beletesszük a diót, az aszalt gyümölcsöt, a csokoládét, összekeverjük, majd meglocsoljuk a rummal....
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűElkészítjük a tésztákat, amihez először habverővel összekeverjük a tojást a vízzel, a citromlével és a kókuszolajjal. Hozzáadjuk az egymással elkevert szárazanyagokat. Egynemű tés...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűOlvaszd ki a leveles tésztát szobahőmérsékleten, majd lisztezett, sík felületen nyújtsd téglalap alakúra. A tojásokat válaszd ketté. A fehérjét verd kemény habbá, közben fokozatos...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű