A tésztához
90 dkg búzaliszt (BL55)
1 csapott evőkanál só
4 kávéskanál kristálycukor
3 dkg élesztő (friss)
6 dl víz
3 evőkanál étolaj
A kenéshez
1 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
Egy nagy tálba beletesszük a lisztet, a sót, a cukrot. Ezeket kézzel kicsit átkeverjük. Az élesztőt egy pohárban kevés, a langyosnál picit melegebb vízben elkeverjük, hogy feloldódjon.
Ráöntjük a lisztre, majd hozzáöntünk maradék langyos vizet és hozzáadjuk az olajat. Elkezdjük összekeverni az anyagokat és elkezdjük gyúrni, dagasztani a tésztát. Dagasztás közben felvehet még 10-12 dkg lisztet. Amikor a tésztát megdagasztottuk, (kb. 10 perc), egyenletes lesz, nincsenek benne csomók, cipót formázunk belőle
Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és meleg helyre tesszük keleszteni. 2 órán át hagyjuk kelni. 2 óra múlva pár mozdulattal átgyúrjuk, leeresztjük, így kimegy az élesztő által termelt gáz a tésztából.
És ismét visszatesszük 1 órát kelni a tésztát. Ha ez megvan, ismét leeresztjük és formára igazítjuk.
A formára igazított cipót a sütőlap közepére tesszük. A cipót egy enyhén benedvesített konyharuhával takarjuk le, de most csak 30 percig kelesszük.
Amíg kel, addig felverjük a tojást a kenéshez és begyújtjuk a sütőt, hadd melegedjen elő. A kelesztés után megkenjük a felvert tojással, aki szereti megszórhatja magokkal, (szezámmag, napraforgó, lenmag) majd éles késsel kicsit bevágjuk.
180 C fokon 50 perc alatt készre sül. Ha a felénél úgy érezzük gyorsabban sül a teteje, egy alufóliával takarjuk le. Akkor jó ha az alját megkopogtatva kongó hangot ad. Ha elkészült rácsra tesszük hűlni, hogy szellőzni tudjon az alja is.
http://aprosef.hu/hazi_feher_kenyer_recept
A legfinomabb házi kenyér. Ugyan kicsit hosszú a kelesztés idő, de kárpótol érte a finom kenyér. Hosszan eltartható és pár nap múlva is finom puha, nem morzsálódik.
A tészta dagasztását általában a kenyérsütőgépben szoktam "elvégezni", illetve elvégeztetni. :) 1. A gép üstjébe beleöntök kb. 2,5 dl tejet, beleteszem a vajat, a tojássárgákat....
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tejet meglangyosítjuk a cukorral, belemorzsoljuk az élesztőt és megszórjuk a tetejét kevés liszttel,majd hagyjuk felfutni. Az átszitált lisztben elkeverjük a sót, majd a felfuto...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Könnyű1. Egy nagy tálban keverjük össze a lisztet a sóval, az élesztővel és az olajjal, majd fokozatosan adjunk hozzá annyi vizet, hogy puha, de nem nedves, ragadós tésztát kapjunk. Jól...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes