Hozzávalók:
Töltelékhez:
6 db paradicsom
6 db paprika
1/2 kg darált hús
15 dkg rizs
1 db nagy fej hagyma kockára vágva (lehet dinsztelni is)
1 db tojás (én nem teszek bele tojást)
Ízesítéshez:
só
őrölt bors
ételízesítő (házi a legjobb)
őrölt pirospaprika
Öntethez:
2 dl tejföl
Sütőedény kikenéséhez:
1 evőkanál olaj
A rizst a szokásos módon megfőzzük.
A paprika csuma felőli részénél 1 cm karikát levágunk. A többi részt kicsumázzuk, kimagozzuk. A levágott részt apró kockára vágva tálba tesszük.
A paradicsom tetejét levágjuk, a belsejét karalábévájóval óvatosan kivájjuk és az apróra vágott paprikához tesszük.
A húst a rizzsel, a hagymával sóval, ételízesítővel, törött borssal, kevés őrölt pirospaprikával összevegyítjük, majd a paprikába és a paradicsomba töltjük a levágott "kalapot" rátesszük.
A sütőt közepes hőfokra állítva (villanysütő 150 fok) bekapcsoljuk.
A paradicsom kivájt belsejét az apróra vágott paprikadarabokat a tejföllel elkeverjük. A tepsibe tesszük az 1 evőkanál olajat, beletesszük a paprikákat és paradicsomoka, majd a tejfölös keveréket ráöntjük.
Fóliával vagy a sütő/edény tetejével lefedjük, betesszük sülni az előmelegített sütőbe. 10 perc múlva 200 fokra állítjuk a hőt.
20 perc múlva levesszük a fóliát vagy a sütőedény tetejét, megnézzük megpuhult-e a paprika és a paradicsom, amennyiben igen, lefedés nélkül visszatesszük, hogy a teteje megpiruljon. A sütőt kikapcsoljuk.
Főtt rizzsel, petrezselymes burgonyával vagy kenyérrel kínáljuk.
Hidegen is nagyon finom!
Jó étvágyat kívánok!
Kelleveleket blansírozunk, forró vízben kb. 5 percig. Nem baj, ha gyengéden forr a víz. Kiszedjük, lecsöpögtetjük őket. Olajon hagymát pirítunk, hozzáadunk 50 dkg darált húst és 3...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA csirkehúst 5-6 centis darabokra vágjuk. Egy tálban összekeverjük a pirospaprikát, a kurkumát, a cayenne borsot, a fokhagymaport, a fehérborsot, a sót és a barna cukrot, a keveré...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA vöröshagymát apróra vágjuk, a kókuszzsíron megdinszteljük, a felaprított zöldségeket és a zúzott fokhagymát belerakjuk és 30 perc alatt puhára pároljuk. 10 percig hűlni hagyjuk,...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tésztát a csomagoláson jelzettek szerint, enyhén sós vízben kifőzöm. A húsgolyókat felforrósított serpenyőben, kevés zsiradékon megsütöm, majd tányérra szedem. Papírtörlőve...
Elkészítési idő: 35 perc Nehézség: Könnyű