Tésztához:
– 35 dkg liszt
– 20 dkg hideg vaj
– 2 evőkanál porcukor
– 3 cl hideg víz
Töltelékhez:
– 80 dkg alma
– 15 dkg cukor
– 2,5 evőkanál liszt
– 1 kávéskanál fahéj
– 1/4 kávéskanál szerecsendió
– 1 evőkanál citromlé
Tedd egy nagyobb tálba a lisztet, és morzsold össze a vajjal, majd a porcukorral és a vízzel gyúrd rugalmas tésztává. Csomagold fóliába, és tedd fél-egy órára a hűtőbe.
Közben reszeld le az almát nagyobb lyukú reszelőn. Keverd össze a cukorral, a liszttel, a fahéjjal és a szerecsendióval, majd locsold meg és a citromlével, így nem fog bebarnulni az alma.
Pihentetés után a tészta felét nyújtsd fél centis lappá, és béleld ki vele a kivajazott sütőformát. A legjobb, ha kifejezetten piteformába teszed, de rakhatod sima tepsibe is, majd pakold meg az almás töltelékkel. Ezt követően a tészta másik felét nyújtsd ki, és fedd be vele a tölteléket. Ha rácsosra akarod a tetejét, akkor a tészta 2/3 része kerül alulra, a maradék 1/3 részből pedig sodorj vagy vágj rácsokat. Tedd előmelegített sütőbe, és 180 fokon, kb. 40-50 perc alatt süsd szép aranybarnára.
A tészta hozzávalóiból kakaós piskótát sütünk. A tésztát két lapban sütjük, vagy egyben és kettévágjuk. A krémhez a pudingot a tejel felfőzzük, majd kihűtjük. A tejszínhabot kem...
Elkészítési idő:A tojásokat egészben felverjük, tovább keverjük az 1 bögre porcukorral és az olvasztott Ramával. Hozzáadjuk a tejet és, a sütőporral elkevert réteslisztet. Ramával kikent tepsib...
Elkészítési idő: 1 oraA tejet meglangyosítjuk egy kis cukorral, majd az élesztőt belemorzsoljuk és kb. 10-15 perc alatt felfuttatjuk. A lisztet, cukorral, olvasztott vajjal, sóval, reszelt citromhéjjal...
Elkészítési idő: