Párolt csirkecomb rizs körettel!! 6-db-felső csirkecomb, 1-deci olaj, 1-fej hagyma, 3-gerezd fokhagyma, só, bors, ízlés szerint, kávés kanál Vegeta, piros paprika, 20-dk-finom fajta rizs, arra oda figyelek, hogy mindenből a jó alapanyagokat vásároljam!! Ugyan is, a finom ételek készítésének titka, a jó alapanyag!!
A húsokat le tisztítom, majd folyó víz alatt le mosom konyha készre, és felrakom főni simán vízben, hozzá öntöm az olajat, sót, borsot, vegetát, és azzal együtt főzöm 25-percig, fedő alatt, majd hozzá adom a hagymát szeletelve, és a fokhagyma gerezdeket, és ezzel összefőzöm, de ügyelek arra, hogy a víz mennyiség megfelelő legyen, tudjon átfőni a hús úgy, hogy közben ne süljön fel, és még 20-percig főzöm, ekkora már elfő a felesleges víz, és szaftos marad, enyhén megszórom piros paprikával, és a hagymát, fokhagymát össze préselem kanállal, majd a hús darabokat kanál segítségével, be kenem az össze tört hagymás krémmel! Közben kifőzöm a riszt, vagy éppen amit köretként adok hozzá, és tálalom a hús darabokkal, és a szaftjával! Én most rizzsel készítettem! 60-perc alatt asztalra kész, tálalható!!
Tippem most csak annyi, hogy amíg a hús megfő, addig elkészítem a köretet.
1. A csirkecombokat megtisztítjuk, leitatjuk róla a nedvességet, majd bedörzsöljük a sóval. 2. A 4 ek vajat egy tálkában megolvasztjuk, elkeverjük benne a pirospaprikát, a rozmari...
Elkészítési idő: 75 perc Nehézség: Könnyű1. Elkészítjük a pácot: összekeverjük a cayenne borsot, a limelevet, a szójaszószt, a koriandert a kókuszzsírral. 2. Megmossuk, hosszában kettévágjuk a mellfiléket, és megforgatju...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA csirkecombokat, jól megmossuk, letisztogatjuk a bőrét, majd a bőr alatt előkészítjük a töltelék helyét és besózzuk. A gombákat megpucoljuk, megmossuk és felvágjuk vékony szelete...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA csirkéket megtisztítom, majd alaposan bedörzsölöm sóval, és állni hagyom legalább fél órát. A zsemléket beáztatjuk ízlés szerint tejbe vagy vízbe. A gombát és a májat, valamint a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű