előtészta: 200 g BL 80 liszt, 130 g víz, 4 g élesztő
másnap a tésztához: az összes előtészta, 3,2 dl víz (kenyérsütő géphez elég 2,8dl), 2 tk só, 2 ek olaj, csipet aszkorbinsav, 2 ek burgonyapehely (elhagyható), 50 dkg BL 80 liszt, 1 tk cukor, 1 dkg élesztő
1. Az előtésztához valókat összekeverem, nem kell nagyon gyúrni, elég míg szépen összeáll a tészta.
2. Egy tálba teszem, amit konyharuhával letakarok és éjszakára, 10-12 órára a konyhapulton hagyok. Mehet hűtőbe is, ott 12-14 óra kell neki, majd felhasználás előtt hagyom, hogy átvegye a szobahőt.
3. A hozzávalókból tésztát dagasztok, egy kicsit lágyabbat, mint a kenyérnél.
4. Kiolajozott kelesztő tálba teszem, hagyom duplájára kelni.
5. Lisztezett felületre borítom, majd négy egyforma részre osztom.
6. Megformázom a bagetteket, körbe lisztezem őket, hogy a sütőzacsi ne ragadjon rájuk, majd óvatosan belecsúsztatom a zacsiba. Egy tasakban két bagett fér el.
7. Hagyom őket megint duplájára kelni, nekem kellett még egy óra ehhez.
8. A sütőt előmelegítem 220 fokra.
9. Óvatosan benyúlok a zacsikba, bevágom egy éles pengével a tésztákat, majd hagyom tovább kelni, míg a sütő melegszik. mielőtt beteszem, vizet permetezek a zacsiba és a száját óvatosan a bagettek alá hajtom.
10. Kb. 20-25 percig sütöm, míg szép pirosak, fényesek lesznek.
11. Kibontom a zacsiból, óvatosan, mert a gőz nagyon éget, majd rácsra teszem őket, kicsit lepermetezem hideg vízzel, majd hagyom, hogy kihűljenek.
Langyosítsd meg a tejet, morzsold bele az élesztőt, és add hozzá a cukrot is. Ha felfutott, az összes többi hozzávalóval együtt dagassz belőle sima, fényes tésztát. Mivel ez egy el...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyűélesztő,liszt,tej összekeverni,1,5-2 óra pihi. Hozzá a többi anyag.Dagaszt,45 p keleszt. 12 felé oszt,gömbölyít 2-3 mm vastagra nyújt,oválisra.Tölteni v.üresen feltekerni. Spricc...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAz amerikai fánk sütőformát egy szilikon ecset segítségévvel kikenjük vajjal (ezt a műveletet érdemes minden adag kisütése után megismételni, ha biztosra akarunk menni). A tojások...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. A hozzávalókat belepakoltam a kenyérsütőbe, és hagytam, hogy a gép szép fényes simára dolgozza. Ez körülbelül húsz perc. 2. Amikor a kenyérsütő befejezi a munkát és pihentet...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű