menu

Családireceptkönyv.hu

Jénaiban sült kenyér


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


50 dkg liszt
1 ek. só
3 dl langyos víz
2,5 dkg friss élesztő
2 ek. olaj

+ a jénai kikenéséhez mogyorónyi vaj, a szóráshoz kevés liszt

Elkészítés:


1. Az összes hozzávalót egy nagyobb keverőtálban alaposan összedolgoztam. Lágy tésztát kaptam, de nem kell több lisztet adni hozzá, akkor sem, ha ragad!
Néhány (6-8) órán keresztül letakarva kelesztettem. Célszerű este bekeverni a tésztát, így másnap reggel már süthetjük is.
2. Betettem a jénait a hideg sütőbe, és vele együtt melegítettem fel 230°C-ra , ez azért kell, hogy ne tapadjon le a kenyér. A megkelt tésztát lisztezett deszkán meghajtogattam jobb széle be, bal széle be, aztán a két felső szélét is behajtom. Ha bemelegedett a sütő meg a jénai, akkor nagyon óvatosan kivettem, leemeltem róla a forró fedőt, és hajtott éllel lefelé egy határozott mozdulattal beleborítottam a tésztát. Én, 2,3 helyen bevágtam. Fedő vissza, és mehet minden a sütőbe. 30 percig sült fedővel, aztán még 10 percig fedő nélkül.
Amikor már körben szépen elkezdett pirosodni, levettem a tetőt, és 3-4 percig pirítottam.
Kiborítottam az edényből, langyosan szeleteltem.
Jó étvágyat Mindenkinek!

Trükkök, tippek, praktikák:


Mivel fedő alatt kell sütni, olyan lesz az állaga, mintha kemencében, gőzben készült volna.Ropogós héja lesz ,puha a belseje és nagyon finom!

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Péksütik,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Kriszta
Bagel - fagyasztható (Sóbors)
Bagel - fagyasztható (Sóbors)

Morzsold az élesztőt egy deci meleg, cukros vízbe, és várj öt-tíz percig, amíg felfut. Ha megnő a térfogata, add hozzá a sót, a lisztet, öntsd hozzá a maradék vizet, és fogj hozzá...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Epres, mascarponés csiga
Epres, mascarponés csiga

A tésztához tálba szitáljuk a lisztet, elkeverjük a sóval, a gyömbérrel és a cukorral. A közepébe mélyedést készítünk, ide öntjük a tejet, a tojást, a tojás sárgáját, beletesszük a...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar Sajtos bagettkenyér
Sajtos bagettkenyér

A hozzávalókból kelt tésztát dagasztottam ,duplájára kelesztettem ( kb 1 óra ) Formáztam ,karcsú bagetteket, majd 30 perces kelesztés utána tetejét megkentem tojással és megszórtam...

Elkészítési idő: 2-3 óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Adrien
Vajas kifli
Vajas kifli

Kenyérsütőgép üstjébe tesszük a vaj kivételével minden hozzávalót. Hagyjuk, hogy összedolgozza a tésztát, csak ezután adjuk hozzá a puha vajat kis adagokban. Szép hólyagos tésztát...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk