2 kg fejes káposzta, 20 db paradicsom paprika, só, 4 kanál cukor, 2 dl 20%-os ecet, bors, tartósítószer
1. A fejes káposzta külső leveleit leszedjük, megmossuk, a torzsáját kivágjuk, és vékony szeletekre felvágjuk, vagy gyaluljuk. Ezután egy nagyobb tálba tesszük, sózzuk, borsozzuk, ráöntjük a 2 kanál ecetet és 2 kanál cukrot, összekeverjük, és egy éjszakára betesszük a hűtőszekrénybe, hogy jól összeérjen.
2. A paradicsompaprikát megmossuk, kicsumázzuk, a magját kiszedjük és előkészítjük a töltésre.
3. Óvatosan hogy nehogy szétrepedjen, a paprikákat megtöltjük a káposztával, és befőttes üvegbe rakjuk őket.
4. Ne töltsük túl az üvegeket, egy 1 literes üvegbe maximum 4 paprikát tegyünk.
5. Ezután egy lábosba 1,8 l vizet felforralunk, adunk hozzá 1 kanál sót, 2 kanál cukrot, maradék ecetet, kiskanál tartósítószert, és kevés borsot, majd 3 percnyi forrás után lezárjuk alatta a lángot, és hagyjuk kissé hűlni.
6. Ezután a még meleg levet ráöntjük az üvegekbe töltött paprikákra, szorosan lezárjuk, és hűvös helyre tesszük.
Ecetes fokhagyma elkészítése: Mivel itt nem fogunk tartósítószert használni, és a só mennyisége sem elegendő a tartósításhoz, muszáj lesz hőkezeléssel tartósítani az egészet, így...
Elkészítési idő:A káposztát és a répát egy tálba tesszük, hozzákeverjük a hagymát is. A többi hozzávalót egy kis edénybe öntjük és jól összekeverjük, majd ráöntjük a zöldségekre és jól összedolgoz...
Elkészítési idő: 15 percFél napig állni hagyjuk többször átforgatjuk a lével eggyütt majd üvegekbe rakjuk bors babér levél paprika
Elkészítési idő: