5 literes üveghez: 3 kg kovászolni való közepes uborka, ízlés szerint kapor, fokhagyma, 5 ek só, barna kenyér, kevés méz
tartósítás esetén: szalicil, bórkén
1. A megmosott kaprot az üveg aljára teszem, erre jön a szintén alaposan megmosott uborka.
2. Ha télire teszem el, akkor nem vagdosom be az oldalán, és kisebbeket használok. Egyébként az oldalán 2-3 helyen bevágom.
3. Rádobom a fokhagymát, a sót, és felöntöm langyos vízzel, hogy az uborkákat ellepje.
4. Az üveg száját gézzel lefedem, erre teszem a mézzel megkent barna kenyeret.
5. Az üveg száját kistányérral befedem.
6. Félárnyékos helyen érlelem.
7. A kenyeret a 2. napon levesszük.
8. Az érlelést addig folytatjuk, míg valamennyi uborka egyenletesen sárgulni kezd.
9. Ezután az üvegből leöntjük és átszűrjük a lét, az uborkákat is leöblítjük, és átnézzük, hogy nincs e benne puha, romlott darab.
10. A hibátlan uborkákat a kimosott üvegbe kaporral, fokhagymával együtt visszatesszük, lapos kávéskanálnyi szalicilt és ugyanannyi borként szórunk rá, visszatöltjük a levet, lekötjük.
11. A leve zavaros marad, de karácsonyig eltartható, ha addig el nem fogy.
12. Hűtőben tartjuk, míg el nem fogy.
Friss fogyasztásnál természetesen a tartósítók nem kellenek.
1. A megtisztított sárgarépát és a káposztát legyaluljuk. A reszeléket nagyobb szűrőtálba tesszük, átmossuk és lecsepegtetjük. 2. A vízhez adjuk az ecetet, a cukrot, a sót, majd...
Elkészítési idő:Az uborkát alaposan megmossuk, mindkét végét levágjuk, (érdemes megnyalni, nehogy keserű legyen...rossz meglepetés lenne :( ) a hagymát megtisztítjuk. Reszelőn vagy konyhai robot...
Elkészítési idő:A zöldségeket leszeleteljük. Ráöntjük a sót, a cukrot és az ecetet. Alaposan ősszekeverjük és 24 órát állni hagyjuk. Közben 1-2 óránként átkeverjük. 24 óra elteltével jó szorosan...
Elkészítési idő: 27 őra