600 g pulykamell
400 g szeletelt bacon
3-4 db tojás
100 g reszelt sajt (trappista)
liszt
só
Egy őzgerincformát kibélelünk bacon-nal, úgy, hogy túllógjon a forma peremén és a végeihez is tegyünk egyet-egyet kilógatva. Ezeket majd rá fogjuk hajtani a töltelékre.
A pulykamellet vágjuk nagyobb kockákra majd sózzuk meg és keverjük át kézzel.
A sajtot lereszeljük.
A tojásokat pici sóval felverjük.
Egy marék pulykamell kockát dobjunk a lisztbe és kézzel forgassuk át, hogy lisztes legyen, majd tegyük a tojásba és villával keverjük át, majd szintén villával kihalászva a húskockákat, merjük a bacon-nal bélelt formába.
Erre szórjuk a sajtot, majd újra ismételjük a műveletet, a legtetejére sajtot tegyünk.
Ráhajtjuk a bacon végeket, én egy csíkot még ráfektettem hosszába a tetejére, hogy lesimítsa, ott tartsa a ráhajtott végeket.
Egy alufóliával bélelt tepsibe állítsuk, mert kifolyik a leve és ráég a sütőre, ha nem vigyázunk.
Alacsony hőmérsékleten, addig sütjük, míg a teteje ropogós pirosra sül.
Ezután kiborítjuk egy másik tepsire úgy, hogy az alja kerüljön felülre és itt is pirosra sütjük.
Bőrös kacsahájat alaposan megmosom, egy csipesszel kiszedem a toll tokokat, felkockázom. Lábasba kb. fél dl. vizet öntök alulra, majd a bőr kockákat rádobom. Tűzöm eleinte közepes...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA csirkemelleket felszeleteljük, sózzuk-borsozzuk. A tejfölt összekeverjük a tojásokkal, 3 ek liszttel, fokhagymával, medvehagymával vagy a snidlinggel, és a petrezselyemmel, ma...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: KözepesA csirkemellről a bőrt lehúzzuk és a csont mentén félbevágjuk. Tepsibe tesszük csonttal lefelé fordítva. Megsózzuk, mustárral bekenjük, fűszerporral beszórjuk, majd a fokhagymáva...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA húst átkenjük sóval és borssal, majd 2 evőkanálnyi mustárral és 1-2 órán át hűtőben pihentetjük. A vajat felmelegítjük, majd az apróra vágott hagymát és gombát megdinszteljük b...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű