80 dkg karalábé, 1 kis fej vöröshagyma, 3 dkg vaj, 1 teáskanál méz, só, 1 kis csokor kapor, 2 dl tejszín, 1 púpos evőkanál liszt, 1 kávéskanál őrölt feketebors.
A tócsnihoz: 1 kg krumpli, 1 kávéskanál őrölt feketebors, 1 teáskanál só, 1 tojás, 1 vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 5 púpos evőkanál liszt, 0,5 dl tej, a sütéshez 2 dl étolaj.
A karalábét megtisztítjuk, és egyforma kockákra vágjuk. A vöröshagymát felaprítjuk.
A vajat egy lábasban felolvasztjuk, és csipetnyi sóval együtt, üvegesre pároljuk benne a hagymát. Belecsurgatjuk a mézet, majd hozzáadjuk a karalábét, öntünk alá egy dl vizet, és ebben elkezdjük főzni.
Közben a tócsnihoz megtisztítjuk, és lereszeljük a krumplit. Öntünk rá egy kevés tejet, hogy ne barnuljon meg.
A vöröshagymát és fokhagymát apró kockákra vágjuk, és két evőkanál étolajon, csipetnyi sóval megpároljuk.
A hagymákat a reszelt krumpliba keverjük, majd hozzáadjuk a tojást, a lisztet, a sót, és az őrölt borsot is. Forró olajba evőkanálnyi halmokat teszünk, ezeket egy kicsit szétnyomjuk, és mindkét oldalukon szép pirosra sütjük a tócsikat. Amikor elkészült, lecsepegtetjük.
A főzelékhez a kaprot apróra vágva hozzáadjuk. Őrölt borssal fűszerezzük, két dl vizet öntünk alá, és összeforraljuk.
A lisztet kevés langyos vízzel simára keverjük, majd elhabarjuk benne a tejszínt. Ezzel sűrítjük a karalábéfőzelékünket, amit a tócsival együtt teszünk az asztalra
A megtisztított sárgarépát és a sütőtököt felteszünk forrni sós vízben. A felkockázott szalonnát kevés olajon lesütjük,hozzáadjuk a kockára vágott hagymát,amit üvegesre párolunk.E...
Elkészítési idő: 1,5 Nehézség: Közepes
Az apróra vágott hagymát az olajon megpirítjuk, majd a felkockázott paprikát is hozzáadjuk. Ezután beletesszük az apróra vágott paradicsomot és a zúzott fokhagymát is. Kicsit pirít...
Elkészítési idő: 30 pec Nehézség: Könnyű
a fuszulykát mefözzük külön a hagymat aprora vagjuk,megdinszteljuk,a sarga repat lereszljuk es mindebt rendre beleteszunk,egy jo tokanyt csinalunk,amikort megfott minden,a fuszuly...
Elkészítési idő: 1 ora 30 perc Nehézség: Könnyű