50 dkg sertés comb
3 db paradicsom
2 db paprika
1 fej vöröshagyma
0.5 kiskanál fekete bors
1 csipet rozmaring
1 evőkanál vegeta
3 kiskanál pirospaprika
ízlés szerint só
A nokedlihez:
20 dkg liszt
2 db tojás
120 ml víz
Ízlés szerint só
A húst felkockázzuk majd félre tesszük.
Addig felaprítjuk a paradicsomot (én leszoktam húzni a héját és akkor nem marad meg a "bőre" miközben föl.) A paprikát nagyon kicsi darabokra vágjuk hogy hamar megfőljön benne (ha nem akarod hogy a végén úszkáljanak a pörköltbe) ki hogy szereti.
Utána felaprítjuk a hagymát.
Feltesszük a lábost a gázra teszünk bele egy kis olajat kb 1-2 evőkanál olajat és beletesszük a hagymát.
Miután üvegesre pirítottuk bele rakhatjuk a paradicsomot és a paprikát és egy kis sóval meghintjük és le fedjük. Egy kis vizet lehet hozza adni ha nem ereszt annyi vizet a paprika.
10 perc után levesszük a fedőt és ha mar egy kicsit szétesett a zöldség akkor bele rakhatjuk a piros paprikát és egy kis vizet ha nincs annyi alatta mert megéghet. El keverjük és bele rakhatjuk a felkockázott húst.
Alaposan összekeverjük és megszórjuk sóval, borssal. És kicsi lángon főzzük tovább.
Később bele rakhatjuk a rozmaringot és a vegetát. És addig főzzük míg puha nem lesz a hús. Időnként nézzünk rá és keverjük meg ha kevés lé van adjunk hozzá vizet kb. 1dl-t.
Addig csinálhatjuk a nokedlit vagy a tésztát míg fől a hús.
Nokedli : A lisztet a tojással, sóval és annyi vízzel összekeverjük, hogy még könnyen keverhető, de sűrű masszát kapjunk.
Lobogó, sós vízbe - amibe tehetünk 1 evőkanál olajat is - szaggatjuk (nokedliszaggatóval, vagy, ha nincs, a türelmesebbek kiskanállal is nekiállhatnak) egyszerre inkább kevesebbet. Kb. 10 percig forraljuk, közben többször megkeverjük, nehogy az alján leragadjon.
Ha feljön a tetejére, leszűrjük a nokedlit, leöblítjük. Lecsöpögtetve elkeverjük egy kevés felmelegített zsiradékkal. Azután tálalhatjuk a pörkölt mellé.
A bacont felszeleteljük és egy kevés olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a megtisztított és felkockázott zöldségeket is. Pár percig pirítjuk, nem kell teljesen átsüljenek. Közben a...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűSzósszá összefőzzük az alapanyagokat, majd a tisztított fekete kagylót fedő alatt pár perc alatt készre pároljuk benne. Köretként Én üvegtésztát kínálok hozzá, de azt hiszem egy r...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűPezsgőben pácolt hús A legeslegnagyobb kedvenc. Olyan egyszerű, hogy nem is értem mitől ennyire jó?! A pezsgőben lévő buborékoktól porhanyós és különleges ízű lesz. Vékonyra s...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes