Családireceptkönyv.hu

Tepsis csirkecomb vele sült körettel


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


4 egész tanyasi csirkecomb
1 kg újkrumpli
1 db citrom
2-3 marék olajbogyó
6-8 gerezd fokhagyma
3-4 db babérlevél
1 dl fehérbor
4 ek olívaolaj
A hús pácolásához:
ízlés szerint só
2 teáskanál ételízesítő
ízlés szerint őrölt színes bors
ízlés szerint őrölt szerecsendió
1 teáskanál bazsalikom
1 teáskanál kakukkfű

Elkészítés:


A fűszereket ízlés szerinti mennyiségben keverjük össze. A combokat vágjuk ketté, majd alaposan dörzsöljük be az összekevert fűszerkeverékkel, és hagyjuk pár órát (v. egy egész éjszakát) állni, hogy az ízek kellően átjárják a húst.
Egy nagyobb tepsibe öntsük bele a bort, az olívaolajat, és helyezzük egymásmellé a befűszerezett combokat, tegyük közé a babérlevelet, héjastól a fokhagymagerezdeket, a cikkekre vágott citromot, majd fedjük le a tepsit alufóliával.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 45 perc alatt pároljuk puhára a húst.
Az újkrumplit egy dörzsis szivaccsal dörzsöljük át, mossuk meg alaposan, majd vágjuk félbe. Ezután szórjuk meg sóval, és forgassuk alaposan össze.
Vegyük ki a sütőből a tepsit, és locsoljuk meg a húst a szafttal, majd tegyük köré félbevágott újkrumplit, szórjuk meg az olajbogyóval, és tegyük vissza a sütőbe.
Ezután addig süssük, még a krumpli puhára, és a hús szép pirosra sül. (közben locsoljuk meg a húst a szafttal)
Tálaláskor helyezzük tányérra a pirosra sült csirkecombot, majd ízlés szerint tegyünk mellé a krumpliból, olajbogyóból, és a sült fokhagymából, majd úgy kínáljuk.

Tepsis csirkecomb vele sült körettel

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Kristóf
Betyáros csirkepaprikás (bográcsban)
Betyáros csirkepaprikás (bográcsban)

-A vöröshagymát kockákra, paradicsomot cikkekre, a paprikát karikákra, a szalonnát és gombát kisebb szeletekre, a petrezselyem zöldjét apróra vágjuk. -A csirkehúst is eldarabolj...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar édes burgonya
édes burgonya

Pucoljuk meg a batátákat, majd nagyjából egyforma hasábokra vágjuk fel. Tegyük egy tálba, öntözzük meg pár csepp olajjal, fűszerezzük sóval, borssal, ha szeretjük a kicsit csípőset...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Körtés lencseragu fetagombóccal
Körtés lencseragu fetagombóccal

1. Serpenyőben forrósítsunk olajat, és pároljuk benne kicsit a mirepoix-t (a hagyma, zeller, sárgarépa keverékét). 2. Adjuk hozzá a vörös lencsét, a fűszereket, a levesalapot, é...

Elkészítési idő: 40 perc
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk