egy nagyobb bográcshoz:
1,5 kg marhalábszár
1,5 kg süstölt tarja
1,5 kg pulykacombfilé
1 nagyobb szál parasztkolbász
25 dkg nyers kolozsvári szalonna
vöröshagyma
fokhagyma
fűszerpaprika
fehér és zöldpaprika, paradicsom
só, bors, őrölt kömény, babérlevél
1 doboz sör
3 kg krumpli
Előző este a füstölt tarját megfőzöm, kihűtöm, hűtőbe teszem a másnapi felhasználásig. A levét is elteszem.
A marha és pulykahúst külön edényben bepácolom: a húst felkockázom, olajba teszek sót, borsot, felaprított vörös és fokhagymát és ebbe alaposan átforgatom a húst, majd jól záródó edényben 1 éjszakára hűtőbe teszem. A marhahús inkább vöröshagyás, míg a pulyka túlnyomórészt fokhagymás legyen.
Másnap a főtt-füstölt tarját falatnyi kockákra darabolom.
A szalonnát felkockázom, a bográcsban kisütöm, majd ráteszem a bepácolt marhahúst, amit nagy lángon, többször átforgatva fehéredésig pirítok. Megszórom bőven törött paprikával, elkeverem, felöntöm egy kevés vízzel és felforralom. Beleteszek 2-2 fehér és zöldpaprikát is. Főzés közben fűszerezem. Mikor úgy 2/3 részre már megpuhult a marhahús, hozzáteszem a bepácolt pulykahúst is és 2-3 paradicsomot, valamint néhány babérlevelet. Ha már majdnem puhák a húsok, hozzáadom a hasábokra vágott krumplit, a felkarikázott kolbászt, belerakom a felkockázott tarját, legvégül öntöm hozzá a sört és az egészet készre főzöm.
(Főzés közben az elpárolgott levet víz helyett a füstölt tarja főzőlevével pótolom - a sózásra emiatt ügyelni kell ! ).
Akkor jó, ha kellőképpen sűrű, tunkolható a szaftja.
Túl sok krumpli nem kell bele, mert úgyis inkább friss, ropogós héjú kenyérrel fogyasztjuk.
Elkészítés: A marhahúslevest a szokásos módon elkészítjük, majd a levest tésztával és zöldségekkel tálaljuk. Második fogásként a főtt húshoz gyümölcsmártást és pirított burgonyát t...
Elkészítési idő: 2 órahúst alaposan megmossuk, majd vékonyra felszeleteljük. A szeleteknek mindkét oldalát kevés olajon átsütjük, majd kiszedjük egy tálra. Az olajon az apróra vágott vöröshagymát megpi...
Elkészítési idő:1. A fűszerkeverékhez összekeverjük az összes fűszert, a fokhagymát belereszeljük. 2. A fűszeres öntethez a vajat megolvasztjuk, beletesszük a lisztet, és 1-2 percig főzzük kis lá...
Elkészítési idő: 1 óraA pacalt többször váltott vízben gondosan megmosom, majd annyi vízbe teszem, amennyi éppen ellepi. A vízbe beleöntöm az ecetet, és legalább fél órán keresztül áztatom benne. Ezután...
Elkészítési idő: 3-4 óra