Hozzávalók kb. 27 X 38 cm-es tepsihez
a lapokhoz:
2 evőkanál tej
1 dkg szalalkáli
30 dkg liszt
5 dkg cukrozatlan kakaópor
5 dkg porcukor
10 dkg vaj
1 tojás
2 evőkanál tejföl
a krémhez:
4 csomag étcsokoládé-ízű pudingpor
25 dkg cukor
1,5 l tej
10 dkg vaj
a tetejére:
porcukor
cukrozatlan kakaópor (elhagyható)
A lisztet, a kakaóport és a porcukrot gyúródeszkára szitáljuk. Beledaraboljuk és elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzáadjuk a tejben feloldott szalalkálit, a tojást meg a tejfölt, és egynemű tésztává gyúrjuk. 3 részre osztjuk, és folpackba csomagolva 2 órán át hűtőben pihentetjük. Ezután mindegyiket a tepsi méretének megfelelő téglalappá nyújtjuk, villával megszurkáljuk, és zsírozott, lisztezett tepsi hátán, 190-200 fokra előmelegített sütőben negyedóra alatt megsütjük. Az első lapot sütőpapírra csúsztatjuk, a másik kettőt rátesszük, majd hagyjuk kihűlni.
A krémhez a pudingporból a cukorral és a tejjel a szokott módon sűrű pudingot főzünk, a tűzről levéve elkeverjük benne a vajat. Egy lapot magas falú tepsibe helyezünk, és ráöntjük a forró puding felét. Erre jön a második lap és a maradék puding, végül befedjük a harmadik lappal. A süteményt egy éjszakán át érni, dermedni hagyjuk. Másnap a tetejét porcukorral meghintjük, és kockákra vágva kínáljuk. Sablon segítségével, cukrozatlan kakaóporral megszórva tovább díszíthetjük.
Tipp: annak a tepsinek a hátoldalán süssük a lapokat, amelyikben azután összeállítjuk a süteményt, így ugyanis a kész lapok pontosan ki fogják tölteni a tepsit.
1. Sárga tésztához a tojássárgájákat fehéredésig kikavarjuk a porcukorral, lassanként hozzátesszük a vizet, majd a lisztel elkevert sütőport. 2. Kizsírozott lisztezett 26x36-os...
Elkészítési idő:A lisztet a szalagáréval, a cukorral, a vaníliás cukorral összekeverjük, majd eldolgozzuk benne a lisztet. Hozzáadjuk a tojást és kevés tejjel rugalmas tésztává gyúrjuk. Három lapb...
Elkészítési idő:Először érdemes az öntetek elkészítéséve kezdeni, mert úgyis hidegen kell azokat felhasználni. 1. A vaníliakrémhez kikeverjük a pudingport a cukorral, tojássárgákkal, vaníliás...
Elkészítési idő:A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, majd letakarva a hűtőben 1 órát pihentetjük. 6 részre osztjuk a tésztát és egyenként vékonyra kinyújtjuk. Tepsi hátán sütjük alacsony hőfoko...
Elkészítési idő: 2,5 óra