Lapokhoz:- 3 x 15 dkg tojásfehérje- 3 x 3 dkg mandulaliszt- 1 citrom leve- 1 tk. szódabikarbóna- 3 x 5 dkg eritrit- 3 x 1 ek. kókuszolaj
Krémhez:- 4 dl magtej- 7 dl narancs/citromlé- 12 dkg eritrit- 4 tk. zselatin- 1 tk. őrölt gyömbér
A reggeli rántottáimat egy ideje szívesebben készítem tiszta tojássárgájával, mint egész tojással, így állandóan megmarad egy csomó fehérje, ami kiváló a ToTu – hoz, de egy ilyen citrusos süteményalaphoz is, amit szeretnék most megosztani veletek.
Egyaránt osztatlan sikert aratott családi és baráti körben is, szeretettel ajánlom kipróbálásra akár tortaformában is (24 cm).
Első körben elkészítjük a krémet: Az édesítőt beleszórjuk a magtejbe, kis lángon melegíteni kezdjük, majd miután elolvadt, hozzáadjuk a citruslevet és forrásig melegítjük. Beleszitáljuk a zselatint majd a gyömbért és forrás előtt elzárjuk alatta a lángot. Kihűtjük és néhány órára hűtőszekrénybe tesszük dermedni.
Megsütjük a lapokat: Én külön – külön kimértem a 3 adagot és háromszorra sütöttem meg, mert egyrészt így tartottam a legbiztosabbnak, másrészt meg nincs két tök egyforma méretű tepsim, hihi. Szóval a tojásfehérjéket felverjük az eritrittel, hozzászitáljuk a lisztet, szódabikarbónát és citromlevet (utóbbi kettőből értelemszerűen három felé osztjuk a fent megadott mennyiséget), szilikonlappal bélelt tespibe öntjük és 190 Celsius – fokon tűpróbáig sütjük (kb. 30 perc). A tepsi mérete 25 x 35 cm.
Ha megvagyunk a 3 lappal és a krém is kezd szilárdulni, akkor az elmosott és nagyon minimálisan benedvesített tepsinket kibéleljük folpack – kal úgy, hogy majd vissza tudjuk hajtani a tetejét (mintha becsomagolnánk a süteményt). Rétegezzük a lapokat és a krémet: 1 lap – 1 adag krém – 1 lap – 1 adag krém – egy lap. A kilógó folpack – kal „becsomagoljuk a sütit”, ez fog tartást adni neki, mivel a lapok kihűlve kicsit összeugranak és nem töltik ki teljesen a formát.
A kreálmányunk mehet a hűtőbe egy éjszakára, tökéletesen megdermed és nagyon szépen szeletelhető lesz. A folpack – csomagolásnak köszönhetően egyben ki lehet emelni a tepsiból.
Palanett
Mire lesz szükségünk? • 1 kis édesburgonya, megfőzve és szétnyomva • 2 teáskanál fahéj • 2 leveseskanál vanília kivonat • 1/2 teáskanál só • 1/2 csésze édesítés nélküli kókusz...
Elkészítési idő:A vajat a liszttel elmorzsoljuk, hozzáadjuk az 1 tojássárgáját, pici sót és annyi tejfölt amennyit felvesz. Összegyúrjuk, kinyújtjuk, kiszaggatjuk, dióval töltjük és kiflikké alakí...
Elkészítési idő:Két piskótát sütünk első körben, egy barnát és egy fehéret, míg az egyik sül, elkészítjük a csokikrémet, a másik sütőidő alatt pedig szirupot főzünk és diót pirítunk. Barna pisk...
Elkészítési idő: