Hozzávalók:fél sertésfej (kb. 2 kg)
3-4 gerezd fokhagyma
1 teáskanál majoránna
fél teáskanál őrölt kömény
1 teáskanál gulyáskrém
1 teáskanál édes pirospaprika
2 dl abálólé
só, bors
Elkészítése:
A sertésfejet megmossuk és megtisztítjuk, majd egy edénybe tesszük és annyi vizet öntünk rá, ami ellepi. Fűszerezzük és lefedve addig főzzük, amíg a hús leesik a csontról, ez legalább két óra. Mikor elkészült, kicsontozzuk és feldaraboljuk a húst, majd egy tálba tesszük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a gulyáskrémet és megkóstoljuk, ha szükséges még sózzuk. Az abálóléből (ebben főtt a fej) öntünk hozzá 2 dl-t. Azért kell abálólét öntenünk hozzá, hogy kocsonyás állagú legyen. A disznósajtot tölthetjük megtisztított gyomorba, amit összevarrunk, vagy nagyobb zacskóba. Ha zacskóba töltjük, a végét jól bekötözzük és nehezéket teszünk a tetejére, hogy összenyomja a sajtot. Akár nagyobb tálba is simíthatjuk, vagy sütőformába, de ekkor nem lesz olyan szépen szeletelhető. Legalább 6 órára hűtőbe tesszük, de az sem baj ha egész éjjel állni hagyjuk, majd kínálhatjuk. A disznósajtba ízlés szerint főzhetünk nyelvet, vagy belsőségeket, de önmagában csak sertésfejből készítve is csodás!
Hát ez messze van az igazi disznósajttól. A nyelv, szív, fejhús, egy kis bőrke is kell bele, só, bors, fokhagyma, kevés paprika, abálni, préselni és persze füstölni kell.
A húst csíkokra vágjuk, megmossuk, majd lecsepegtetjük. A szalonnát is csíkokra vágjuk, majd zsírjára pirítjuk. A szalonna zsírjára tesszük a felaprított vörös és fokhagymát. Eg...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. A krumplit megpucoljuk, lereszeljük és besózva 10 percre állni hagyjuk. Konyharuhába szedjük és jó erősen kifacsarjuk belőle a felesleges levet, majd visszadobjuk egy tálba. Hoz...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA húst vékony csíkokra vágtam, Lábasban kevés olajon a húscsíkokat fehéredésig sütöttem, majd kivettem az olajból. Az apróra vágott hagymát beledobtam az olajba és megpároltam....
Elkészítési idő: 1,5-óra Nehézség: KözepesA savanyú káposztát, ha nagyon sós, akkor mossuk át és tegyük egy fazék aljába. A füstölt húst daráljuk le, keverjük össze a már ledarált sertéshússal, ízlés szerint sózzuk, borsoz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű