60 dkg zöldbab,
1-1,5 dkg só,
2 dkg vöröshagyma,1 evőkanál finomra vágott zöldpetrezselyem,
3 dkg zsír,
4 dkg liszt,
kávéskanál csemege,
édes fűszerpaprika,
1,5 dl tejföl;
1-2 evőkanál ecet,
nyáron 1 db zöldpaprika,
1 középnagyságú paradicsom,
1,5 liter víz.
Zsír helyett használhatunk 4-5 dkg kockára vágott, füstölt szalonnát.
Leves készítésére sárga hüvelyű, „cérna” nélküli vajbabot szerezzünk be. A zöldbab beszerzésénél 1-2 hüvelyt törjünk meg, ha pattanva törik, nem hajlik: friss. Az eltörésnél azt is ellenőrizzük, hogy nem szálkás-e. A hüvelyek ne legyenek rozsdásak, ne legyen kifejlődött szem bennük.
A zöldbab két végét éles késsel lecsípjük, az oldalakon levő esetleges rostos, szálkás részt lehúzzuk. Többször váltott vízben mossuk. Kezünkben egyszerre 6-8 hüvelyt összefogva, deszkára helyezzük és körülbelül 2 cm hosszúságú darabokra vagdaljuk. Forrásban levő vízbe főzzük be; ne tegyük egyszerre a vízbe, hanem apránként, mert a lehűtött víz soká forr fel, a bab „megedződik”; későn vagy egyáltalában nem puhul fel teljesen. Az utolsó részlettel főzzük bele a finomra vágott vöröshagymát, ne a rántásba tegyük. Ezután egyenletesen forraljuk, amikor félpuhára főtt, megsózzuk. Rózsaszínű petrezselymes, enyhén paprikás rántást készítünk, a teljesen felpuhult babot berántjuk, felforrásig kevergetjük, 6-8 percig forraljuk. A rántással egyidejűleg nyáron tegyünk bele egy megmosott, kimagvalt, karikára vágott zöldpaprikát és egy hámozott, vékonyan felszeletelt paradicsomot. Enyhén megsavanyítjuk és tejfölre tálaljuk. Sokan szeretik fokhagymás ízesítéssel a zöldbablevest. A fokhagymát péppé kaparva tegyük a levesbe, rántásba sohase. A fokhagymás bablevest rendszerint nem savanyítják és csipetkét főznek bele. Nyáron sűríthetjük habarással is, ilyenkor hidegen fogyasztható.
A vajon átpárolom a felaprított spárgákat és megszórom liszttel. Felengedem zöldséglevessel és kiforralom. Alaposan leturmixolom és simára kevert kefirt adok hozzá.
Elkészítési idő: 15 Nehézség: KönnyűA bacont egy cseppnyi olajon megpirítjuk, a hámozott, magvazott tököt kockára vágjuk, a szalonnán 10-15 percig pároljuk, hozzáadunk egy rozmaringágat, egy csipet frissen reszelt sz...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűEgy lábasban kevés olívaolajon alacsony lángon kezdjük el párolni a felkarikázott újhagymát (vagy felaprított vöröshagymát). Amikor már üveges, adjuk hozzá a meghámozott és felkock...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű