menu

Családireceptkönyv.hu

Párolt lilakáposzta


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


2000 g lilakáposzta
25 g só - tengeri
80 ml étolaj
2 teáskanál almaecet
600 ml víz
2 csipet köménymag (őrölt

Elkészítés:



1. A káposzták végeit levágjuk. A külső leveleket leszedjük.

2. Negyed cikkekre vágjuk a káposztafejeket.

3. Majd felcsíkozzuk, a megmaradt torzsát pedig kidobjuk. A felcsíkozott káposztának kell a hozzávalóknál lévő mennyiségnek lennie.


4. Ráhintjük a sót, majd jól átforgatjuk vele a káposztát, és félretesszük 30 percre állni.

5. A 20 perc leteltével egy fazékban olajat melegítünk, és rászedjük a káposztát

6. Folyamatos keverés közben közepes lángon kb. 50 percen át pároljuk. Rögtön adjuk is hozzá a víz egyharmadát.

7. Közben hozzáadjuk a vizet is, hogy folyamatosan legyen alatta folyadék, amin párolódhat.

8. Ha megpuhult a káposzta hozzáadjuk az almaecetet, átkeverjük, és addig főzzük tovább, amíg az összes leve elpárolog. Az elkészült káposztát az őrölt köménnyel ízesítjük ízlésünk szerint.

9. Tálakba szedjük, és már mehet is az asztalra! :)

Trükkök, tippek, praktikák:


Vörös húsok mellé kiváló köretként szolgálhat bármikor, de önmagában is fogyasztható! ;)

Párolt lilakáposzta

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Köretek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Túrós galuska
Túrós galuska

A tojásokat habosra felverem és belekeverem az előzőleg villával szétnyomkodott juhtúrót, majd hozzáadom a lisztet és a sót. A massza inkább kemény, mint lágy legyen! (Akkor jó, ha...

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Tojás/Glutén/laktózmentes alacsony kcal tart.nokedli
Tojás/Glutén/laktózmentes alacsony kcal tart.nokedli

Elkészítés: Az összetevőket gyors mozdulattal kikavarjuk (úgy hogy a vizet adjuk hozzá utoljára). Forró de nem lobogó vízbe szaggatjuk a tésztát. Ha feljön a felszínre már jó is,...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Héjában sült, krumpli
Héjában sült, krumpli

Kisebb burgonyákat megmosunk,majd sós vízben nem túl puhára megfőzzük. Melegen egy kicsit szétlapítjuk a tetejére teszünk bacont vagy zsiradékot pici sajttal ízlés szerint megszórj...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Ági
Sült édesburgonya
Sült édesburgonya

Meghámozzuk és felkarikázzuk a burgonyát, 1 cm vastagra A mézet, az olajat, és a fahéjat összekeverjük, egyenletesen megkenjük vele a burgonya karikákat.. Előmelegített sütőben,...

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Nehéz
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk