2 dundi csomag Bacon szalonna
4 nagyobb burgonya
kb. 30 dkg sajt (Cheddar, Trappista , stb. – ízlés szerint)
Egy serpenyőt a videón látható módon sütőpapírral kibélelünk. A bacon csíkokat a serpenyő közepétől kifelé, egymást kicsit fedve körbe kirakjuk.
Az újburgonyát megmossuk és karikára vágjuk (ha öregebből készítjük, előtte meghámozzuk), majd befedjük vele a baconos alapot. Sózzuk, borsozzuk.
Sajtot reszelünk, majd egyenletesen megszórjuk vele a burgonyát. Erre megint burgonya sor kerül, egy kicsit beljebb kezdve a szélétől, majd ismét sajt, ismét burgonya, ahogy a videón is látszik. Minden egyes burgonya réteget megsózzuk, borsozzuk.
Ráhajtjuk a baconszeleteket, és egy kisebb fedőt teszünk a tetejére, hogy ne nyíljon szét illetve ne égjen meg.
A serpenyőt egy tepsibe tesszük és a 175 fokra előmelegített sütőbe tesszük. 2 óra 30 percig sütjük.
Tányérra borítjuk, levesszük róla a sütőpapírt, majd egy másik tányér segítségével visszafordítjuk, és már tálalhatjuk is.
A tejet meglangyosítjuk, belekeverünk egy mokkáskanál cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt, majd hagyjuk felfutni. A lisztet elkeverjük a sóval és a szódabikarbónával, majd hozzáa...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA káposztát puhára főzzük, majd leszűrjük. A rizst sós vízben megfőzzük. A szalonnát felszeleteljük, kisütjük, a zsírjában megpirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a felaprított paprikát...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: KözepesElőmelegtjük a sütőt, a tepsit kivajazzuk. Kettévágjuk a zsemléket, majd kibelezzük. A sonkacsíkokat beletesszük a kibelezett zsömlékbe, aztán mindegyik félbe 1-1 tojást beleütün...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA kis kockákra vágott bacont kevés olívaolajon megpirítom. Erre jön a hagyma, összepirítom. A gombát csak annyi ideig hagyom a tűzön, amíg átmelegedik. Összeforgatom a hagymával...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű