•70 dkg BL 80 liszt
•2 tk. só
•csipet aszkorbinsav
•250 ml víz
•220 ml tej
•5 dkg vaj
•1 tk. cukor
•2 dkg friss élesztő
A vajat nem kell megolvasztani, a hűtőből kivéve apró kockákra vágva tettem a többi hozzávalóval együtt a kenyérsütőgép üstjébe. Dagasztó programon 20 perc alatt közepesen kemény tésztát dagasztottam. Ha a tészta túl lágy lenne, lisztet kell még hozzátenni, ha túl kemény kevés folyadékot. Azt figyelembe kell venni, hogy a hideg vaj lasabban keveredik el, ezért a folyadék pótlással várni kell kicsit.
Kelesztőtálban hagytam duplájára kelni, majd enyhén lisztezett felületre borítottam és 12 egyforma, kb. 115 g-os darabokra vágtam. Minden darabot gömbölyítettem, majd 10 percig pihentettem. Ezután egyesével kb. 45 cm hosszú rudakat sodortam belőlük két részletben. Sodortam rajtuk, majd félretettem pihenni pár percre, ezalatt a sikérszálak tovább nyúlnak, így megint könnyű lesz sodorni, a tészta nem fog szakadni. A sodráshoz épp csak annyira kell lisztezni a felületet, hogy ne ragadjon rá a tészta.
A formázáshoz először egy laza csomót kötöttem:
A jobb oldalon lelógó tésztaszálat kicsit hátrafelé húzva a tészta alá hajtottam és a közepén áthúztam.
Megfordítottam a tésztát és a maradék lelógó szálat is átbújtattam.
Sütőpapírral bélelt tepsire ültettem őket. Egy nagyobb hűtőtasakot szoktam az oldalánál felhasítani, azzal borítom be a tésztát. Így nem tud a hűtőben kiszáradni a felülete, de nincs is szorosan lefedve, ami a túlkeléshez vezethetne.
Reggel az egyik tepsi zsemlét lekentem tojással, megszórtam szezámaggal, így kezdtem hideg sütőben sütni, a sütőt 200 fokra állítottam. 30 perc kellett nekik. Addig a másik, kisebb tepsi a sütő tetején pihent, hogy a tészta felvegye a szobahőt. Ezeket nem kentem le, hanem alaposan lepermeteztem őket vízzel, megszórtam szezámmaggal (mákkal is lehet) és egy másik, ugyanakkora tepsit borítottam a tetejére. Így gőzös közegben sültek. Nekik elég volt 20 perc.
A dagasztóedénybe szórom a liszteket, az élesztőt és elkeverem. Mehet a só is bele. A meleg vízbe a nádcukor, felolvasztom, ráöntöm a lisztre és lehet dagasztani. Mikor a tészta...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes- A hozzávalókat kikeverjük - A kenyérszeleteket a joghurtos öntetbe mártjuk - 160 C-os sütőben (sütőpapíron) aranybarnára sütjük
Elkészítési idő: 20 perc Nehézség: KönnyűA hozzávalókból egy könnyű tésztát dagasztani, duplájára keleszteni. 3 felé osztani, minden gombócot 2 felé, /6 db/. Tenyérnyi körökre nyújtani, 8 fele vágni, feltekerni. A t...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz1. A tejet és a vizet összeöntjük és elkeverjük benne a tejfölt, majd meglangyosítjuk annyira hogy kellemes meleg legyen de ne forró. 2. A lisztbe belekeverjük a sót a közepébe...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű