Hozzávalók 20 cm átmérőjű tortához
az alaphoz:
15 dkg zabkeksz (lehet bármilyen édesebb, teljes kiőrlésű keksz is)
5 dkg őrölt mandula
6 dkg vaj
1 evőkanál barna cukor
a krémhez:
friss kék áfonya (12,5 dkg)
1 evőkanál cukor
50 dkg mascarpone vagy natúr krémsajt
25 dkg habtejszín felverve
9 zselatinlap
3 evőkanál porcukor
a díszítéshez:
áfonya (elhagyható)
A kekszet finomra őröljük, hozzáadjuk a mandulát, a cukrot és az olvasztott vajat. A tortaformába nyomkodjuk a masszát, és hűvös helyre tesszük.
3 zselatinlapot 10 percre hideg vízbe áztatunk. Közben főzni kezdjük az áfonyát a cukorral – erre azért van szükség, mert ilyenkor engedi ki a gyümölcs a színét. Amikor a leve már szép lila, és az áfonya is szétesett, levesszük a tűzről, és langyosra hűtjük.
A tejszínhabot összekeverjük a krémsajttal és a porcukorral. 3 felé vesszük úgy, hogy legyen egy közepes, egy valamivel kisebb és egy kicsit bővebb adag. A legnagyobb krémadag teljesen fehér marad, ezt hűtőbe tesszük. A legkisebb adagba keverjük a kihűlt áfonya nagy részét úgy, hogy sötétlila színt kapjunk. A zselatint kicsavarjuk, és kis lábasban, állandóan kevergetve felolvasztjuk. A lila krémhez keverjük, és a már megdermedt kekszes alapra öntjük. Legalább 1 órára hűtőbe tesszük. A közepes adag krémbe annyi áfonyát dolgozunk, hogy a már kész gyümölcsös krémtől világosabb színű legyen. 3 zselatinlapot szintén 10 percre hideg vízbe áztatunk, majd feloldjuk, és hozzáadjuk a világosabb lila krémhez. A tortára öntjük, és ezzel is legalább 1 órát dermesztjük. Végül az imént leírt eljárással a fehér krémhez vegyítjük a maradék 3 zselatinlapot. A kész tortát még legalább 4 óráig hűtjük. Áfonyával díszíthetjük.
Tipp: ha kicsit magasabb tortát szeretnénk, használhatunk kisebb átmérőjű, magasabb tortaformát.
Kettéválasztjuk a tojásokat. A fehérjét egy tálban kemény habbá verjük. A tojássárgáját cukorral és a vízzel habosra keverjük, majd hozzáöntjük az olajat. A liszthez hozzákev...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyűaz összes hozzávalót összekeverem,sütőpapíros, vagy kizsírozott, lisztezett tepsibe öntöm.200 fokra előmelegített sütőben kb. fél óra alatt megsütöm. Tűpróbával ellenőrzöm.Ha megsü...
Elkészítési idő: 35perc Nehézség: KönnyűA vizet beleöntjük egy kis lábasba, hozzáadjuk a margarint, kakaót és összeforraljuk. A tűzről levéve hozzáadjuk a lisztet, szódabikarbónát és a cukrot, majd jól összekeverjük. Ut...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. A vajat megolvasztjuk, majd egy tálban összekeverjük a cukorral. 2. Egy másik tálba beletesszük a diót, az aszalt gyümölcsöt, a csokoládét, összekeverjük, majd meglocsoljuk a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű