Kelt tészta: 60 dkg liszt
,2,5 dl tej
4 dkg élesztő,
3 ek cukor
,1 tk só
1 tojás
1,3 dl olaj,
2 ek tejföl
Túrótöltelék:
50 dkg túró (áttörve)
2-3 ek. cukor
1 citrom
1 teáskanál vanília kivonat
1 egész tojás
1 óra alatt a duplájára kelt. Kissé lisztezett felületre borítjuk, és szétdaraboljuk. Nálam 11 dkg-os gombócokra sikerültek, de mint később kiderült, lehettek volna sokkal kisebbek is.Minden gombócot kinyújtunk (nálam 14 cm volt az átmérőjük) Legközelebb elég lesz 10 cm is.
14 cm-es kört nyújtottam, de már tudom, hogy legközelebb elég lesz egy bő tenyérnyi is, úgy kb 10 cm-es kör !
A szemben lévő részeknél a fotón látott formában bevágjuk a tésztát. Ügyeljünk arra, hogy a közepén maradjon annyi hely, hogy a tölteléket be tudjuk úgy rakni, hogy a bevágások mentén ne csurogjon ki a tésztából.
Elkezdődik a szélek felhajtogatása. Miníg a szemben lévő részeket hajtjuk egymás után.
Elkészültünk a rózsa formázásával. Sütőfóliával bélelt tepsire rakjuk és amíg a sütő bemelegszik (20-25 perc) addig hagyjuk még kelni. Tojással lekenjük és 180 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük.
l
Én a habverő dagasztoszaraval kB. 10 percig szoktam, míg szép fényes nem lesz.. Dagasztani. Kigyurom deszkán a levegőt belőle, majd tálba letakarva kelesztem egy oracskat. Utána...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. A lisztben elkeverjük a sütőport és a sót, majd az olaj és a víz hozzáadásával tésztát kapunk. Gombócra formázzuk, becsomagoljuk egy fóliába és addig pihentetjük, amíg elkészül...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűEzúttal is búzasikért használtam a tésztához, lisztmennyiségben, lazább tőle a tészta és picit csökken a ch. A folyékony majd a száraz összetevőket is a kenyérsütő üstjébe mérem,...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA tésztarészhez a finomlisztből, réteslisztből, tejből, kefirből vagy joghurtból, sóból, élesztőből, porcukorból és olívaolajból gyúrjunk sima lágy tésztát, ha szükséges adjunk még...
Elkészítési idő: 4 óra Nehézség: Könnyű