1 db fadobozos camembert sajt
1 ág friss rozmaring
2-3 ág friss kakukkfű
Frissen őrölt tarka-, vagy feketebors
0,5 dl száraz fehérbor
1 rusztikus bagett vagy paillasse kenyér
3-4 gerezd fokhagyma
2 csipet szárított oregánó
1 mokkáskanál cayenne bors
10 dkg jófajta szeletelt sonka (elhagyható)
1. A camembert belső csomagolását eltávolítjuk, visszatesszük a fadobozba és a tetejét 5-6 helyen egy kés hegyével megszurkáljuk. Az így képzett kis nyílásokba betűzdeljük a rozmaring és kakukkfű feldarabolt ágait, meghintjük frissen őrölt borssal, majd a sajt tetejére ráöntjük a fehérbort.
2. A sajtot félretesszük és megdolgozzuk a kenyeret: kb. másfél centi távolságban bevagdossuk úgy, hogy az alját nem vágjuk át teljesen. Pár gerezd fokhagymát egy aprítógépben összezúzunk és alaposan kikeverjük két evőkanálnyi puha vajjal, a szárított oregánóval, kevés sóval és borssal. Az így kapott fűszervajat belekenjük a kenyér bevagdosott zsebeibe, hogy mindenhova jusson. Ha ez megvan, minden zsebbe beletuszkolunk egy szelet sonkát is, majd az egész bagettet meglocsoljuk olívaolajjal. Bevágjuk a sütőbe az előkészített camembert-rel együtt és 180 fokon addig sütjük, míg a kenyér jól megpirul, a sajt pedig teljesen folyékonnyá válik belül.
A cukkinit megmossuk, felszeleteljük, majd sózzuk. 10 percig állni hagyjuk, majd panírozzuk a szokásos módon - liszt, tojás, zsemlyemorzsa. Utána olajat melegítünk egy serpenyőben...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
Meghámozzuk a krumplit és egyforma darabokra szeljük. Jól összekeverjük a kukoricadarával, szezámmaggal, pirospaprikával, ételízesítővel és az olajjal, tepsibe tesszük, majd beled...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Mindent összekeverünk, de a zsemlemorzsának csak a fele kell. Kis golyókat gyúrunk belőle, majd óvatosan kilapítva megforgatom a maradék zsemlemorzsában és olajban kisütöm. A zseml...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Közepes