3 dl víz
2 tk. só
2 ek. burgonyapehely
2 ek. olaj
20 dkg öregtészta
50 dkg BL 80 liszt
1 tk. cukor
1,5 dkg élesztő
Kenyérsütőgépben tésztát dagasztok, majd kelesztőtálban hagyom duplájára kelni. Közben 20 perc után kissé átgyúrom, jót tesz a tésztának. Ha szép hólyagosra kelt, kiborítom, kb. 10-11 dkg-os darabokra vágom, egyenként gömbölyítem őket. 10 percig pihentetem, majd formázom a zsemléket. Minden gombócot a tenyerembe veszek, a szélét a közepe felé húzom, miközben forgatom is a tésztát a kezemben. Érezni lehet, mikor már szép gömbölyű, feszes.
Sütni 2 féle módon szoktam. Legegyszerűbb, 2 azonos méretű, mély tepsiben. Egyiket kibélelem sütőpapírral, erre ültetem a formázott tésztát, a másik tepsit ráborítom. Hagyom a tésztát megint duplájára kelni, ez akár 1 óra is lehet, de hideg időben ennél is több. A felső tepsi tetejébe vizet fújok, így megy a 220 fokos sütőbe. 20-25 perc kell neki, az utolsó 5 percre leveszem a tetejét, hogy szép pirosra sülhessen.
Másik, hogy sütőzacsiba ültetem a gombócokat. Egy XXL méretű zacsiban 6 zsemle fér el kényelmesen. Ebben is hagyom duplájára kelni, majd vizet permetezek a zacskóba, bekötöm a száját, vagy ügyes mozdulattal a szélső sor tészta alá hajtom a száját. Majd 200 fokos sütőben sütöm 20-25 percig, vagy míg a kívánt színt el nem éri. Érdemes ellenőrizni, hogy hány foft bír a sütőzacskó, nem egyformák, jártam már úgy, hogy összezsugorodott.
Sütés után rácsra teszem hülni, hideg vízzel lepermetezem, és hallgatom, ahogy beszélgetnek.
Zsemlét bármelyik kedvenc kenyértésztánkból készíthetünk. Lehet vizes, vagy tejes, mindegy, bár igazán ropogós héjú a víztől lesz.
A tojásokat, a vajjal és a tejjel összekavarjuk, a vaníliát is hozzáadjuk. A lisztet, a sütőport, a cukrot és a citromhéjat összekeverjük, majd a tejes keverékhez adjuk. A tésztát...
Elkészítési idő:A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. 1 óra hosszat pihentetjük,majd vékonyra kinyújtjuk. A túrós töltelék hozzávalóit összekevertem. Derelyevágóval a tésztát négyzetekre vágtam,a...
Elkészítési idő: 1óra30 percAmíg sül gőz felett felverem a tojàsok fehérjét 10 dkg cukorral én kb 10percig vertem.Ha megsült a tészta tàlcára borítom és nyomban rákenem a habot,majd olvasztott tortabevonóval...
Elkészítési idő: