(20 centis kapcsos formához)
15 dkg vaj
15 dkg étcsokoládé
10 dkg darált mandula
3 nagyobb tojás
12 dkg cukor
0,5 dl Bailey's ( vagy konyak, rum, narancslikőr, mandulalikőr, kávélikőr stb.)
a tetejére:
5 dkg étcsokoládé
1 ek étolaj
pár szem durvára tört mandula
A vajat és a felkockázott étcsokoládét a mikró közepes fokozatán, többször megkevergetve összeolvasztjuk, félretesszük hűlni.
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját egy mélyebb tálban a cukorral, sűrű, krémes habbá mixeljük, és külön tálban habbá verjük a fehérjéket is.
A tojásos-cukros krémhez adjuk a már csak langyos vajas-csokis mixet, a likőrt, a habot 3 részletben forgatjuk hozzá, és közben hozzászórjuk a darált mandulát is.
Sütőpapírral bélelt formába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 percig – tűpróbázva – sütjük.
A lekapcsolt, teljesen kinyitott sütőben hagyjuk még 10 percet, ezután a formából kivesszük és rácsra téve hűtjük ki.
A mázhoz a csokit apróra törjük és kb. egy perc alatt, többszöri átkeveréssel a mikróban felolvasztjuk, elkeverjük az olajjal és a torta tetejére kenjük, mandulával szórjuk vagy tetszés szerint díszítjük.
A lisztet és a margarint elmorzsolom, hozzáadom a 10 dkg cukrot, majd elkeverem vele. Az élesztőt egy kicsi langyos vízben felfuttatom, majd hozzáadom a tésztához. A tojást is...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze. A tojásfehérjéket a cukorral,citrom levével verjük kemény habbá. Majd keverjük bele a darált diót. A tésztasütő formákat béleljük ki vékonyan...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A gőzgombóc, vagyis germknödel a hütték császára, a síelők regeneráló kalóriabombája. Eredeti formájában kelt tészta, benne szilvalekvár, leöntve vaníliasodóval. A recept alapján m...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű