Hozzávalók 30 X 39 cm-es tepsihez
A tésztához
4 tojás
15 dkg cukor
12 dkg liszt
3 dkg kakaópor
1 teáskanál sütőpor
3 evőkanál víz
3 evőkanál olaj
A krémhez
25-30 dkg eper
50 dkg natúr házi krémsajt/mascarpone
2,5 dl tejszín
cukor ízlés szerint
fél citrom leve
2 csomag Dr. Oetker Zselatin Fix
A tetejére
eper, citromfűlevél
A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra. A 4 tojást a cukorral a robotgép habverőjével a legmagasabb fokozaton felverjük, (legalább 10 perc) a tál oldalán óvatosan belecsurgatjuk az olajat és a vizet is. A sütőporos kakaós lisztet 3 részletben beleszitáljuk és kézi habverővel óvatosan elkeverjük. A tepsibe simítjuk és 12-15 perc alatt megsütjük, félretesszük hűlni.
A krémhez az epret ízlés szerinti cukorral és citromlével összeturmixoljuk. A tejszínt elkezdjük habbá verni, hozzáadjuk a Zselatin fixeket és keményre verjük. Beletesszük a krémsajtot, majd a végén az eperpürét is. Rákenjük a kihűlt piskótára, a tetejét borzasra igazítjuk. Hűtőbe tesszük legalább 2 órára, hogy megszilárduljon a krém. Tálalás előtt kockákra vágjuk és mindegyikre teszünk epret és citromfüvet díszítésként.
Ha valaki szeretné zselésen készíteni a tetejét, akkor simábbra igazítjuk a krémet, ha megszilárdult, kirakjuk eperrel.
Bevonáshoz használhatunk gyümölcszselét a zacskón levő leírás szerint, vagy 6 dl 100%-os almalét és 15 g zselatint. A zselatinra 2 dl almalét öntünk, picit állni hagyjuk, majd kis lángon kevergetve feloldjuk. A többi almalét is beleöntjük és óvatosan néhány kanálnyit az eprekre merünk. Hűtőbe tesszük szilárdulni 15-20 percre, majd a többi zselét is rámerjük és újra hűtőbe tesszük a teljes szilárdulásig.
Tálaláshoz vízbe mártott késsel kockákat vágunk belőle.
8 tojás sárgája + 35 dkg porcukor = habosra keverni 7 evőkanál forróvizet apránként hozzáadni 2 evőkanál kakaót (Holland igaziból 1 is elég) + 1 cs. sütőport 25...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A csokit és a vajat vízgőz fölött olvaszd meg, majd keverd bele a cukrot. Ha ezzel megvolnánk, vegyük le a vízgőzről, és hagyjuk hűlni egy kb 5 percet. A tojásokat egyesével, fakan...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A hozzávalókat egy tálba tesszük és jól össze dolgozzuk , ha szükséges lehet még tejet tenni bele, hogy jól formálható legyen. kis golyókat formálunk és kókuszreszelékbe megforgat...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű