80 dkg csirke felsőcomb
70 dkg burgonya
2 közepes vöröshagyma
3 közepes tv paprika
3 közepes paradicsom
2 dl tejföl
5 ek napraforgó olaj
1 teáskanál fűszerpaprika
só ízlés szerint
10 dkg füstölt szalonna
A csirkecombokat megmossuk (én lehúztam a bőrét) és besózzuk.
Füstölt szalonnát apróra vágjuk, és az olajon kisütjük, majd ebben a zsiradékban kisütjük a húsdarabokat.
Burgonyát héjában megfőzzük, megpucoljuk, és karikára vágjuk.
Közepes tepsit olajjal kikenünk, elterítjük benne a burgonyát, karikára vágott hagymát, paradicsomot, paprikát, ízlés szerint sózzuk, fűszerezzük, meghintjük fűszerpaprikával.
Tetejére terítjük a megsütött csirkedarabokat, és rácsöpögtetjük a hússütésből megmaradt zsiradékot. Előmelegített sütőben sütjük, amíg a húsok szépen megpirulnak, meglocsoljuk tejföllel, és még 4-5 percig sütjük.
1. Füstölt szalonnát kockára vágva kiolvasztjuk, megsütjük kicsit. 2. Ráteszünk egy rendes kockára vágott vöröshagymát, majd fél kiló szeletelt gombát. 3. Addig pároljuk, m...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA csirkemellet, póréhagymát, kaliforniai paprikát, sárgarépát és a csípős paprikát csíkokra vágjuk. A csirkemell csíkokat wokban vagy serpenyőben kevés olajon fehéredésig sütjük...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: KönnyűA húst megmossuk, lecsepegtetjük a vizet. A mellfiléket kinyitjuk, klopfolóval egy kicsit megütögetjük. Sózzuk, borsozzuk, legalább egy órát pihentetjük. Egy evőkanál olajon m...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: KönnyűA tészta hozzávalóit összegyúrom és dagasztom, 30 percig kelesztem. Az olajon megpirítom az apró kockára vágott hagymát, fokhagymát, majd rádobom a feldarabolt csirkemájat és fehér...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű